Bár a menza nem mindig kellemes emlék én, azért emlékszem Gabi bácsira a hírős főiskolai menzáról, aki a szimpatikus vendégektől megkérdezte, hogy „ugye, hogy féladagról van szó?”, telerakta a tányért és következő mozdulattal kikiabált a pénztáros asszonyságnak: Rózsika is tisztában legyen, hogy mennyit is illendő most blokkolnia. (A Rózsika-féle számrendszerre most azonban nem térünk ki, az inkább makroökonómiai, mintsem gasztro kérdéskör.) A tisztességes vendég meg nem tehetett mást, mint lapátolt, tunkolt és végül csettintett a mosogató ablakánál, hogy ez igen jó volt. Persze ma már koleszterin-sokkot kapnánk legtöbben az ilyen, tisztességgel csak tömőkajának nevezhető szubsztanciától, éppen ezért tudtuk értékelni az L.A. Bodegita Étterem visszafogottságát.

Pedig kellő gyanúpörrel indultunk neki a feladatnak, hogy meglátogassuk Lajsz András éttermét. Lévén, hogy május elsején retro menüre ültünk be. A hamis babgulyás helyett azonban érzékenységgel elkészített, berántott levest kaptunk, gyönyörű tarkababbal és mócsingmentes húsokkal. A régi korokat legfeljebb az idézte, hogy érvényesítették az annak idején gyakori hiánygazdasági faktort, azaz kötelező marha helyett sertéshúst használtak. Ettől az igénytelenségtől többnyire sikítófrászt kapnánk, de itt is most, a retro jegyében félretettük a prekoncepcióinkat és kénytelen-kelletlen, de élveztük a csorbát. A jóféle sertéspöri alap hüvelyessel megtámogatott verziója végül igen hamar elfogyott – még Marple tányérjából is, aki saját bevallása szerint nemigen szokott sertést falatozni. Poirot kicsit csalódott is volt, így nem maradt neki extra belapátolható leves, de mint kiderült, nem is volt baj, mert  végül kibabrált rajta a másodikként érkezett sajtos-tejfölös lángos, mely már a modern fúziós technikáknak köszönhetően nem tocsogott az olajtól, ellenben tökéletes harmóniában muzsikált a levessel.

Marple ezen a napon a szintén retro káposztás cvekedlit választotta, amit jó addag cukorral hintett meg, amúgy retro módon és a kevésbé egészséges étkezés jegyében. De jóízűen falatozta és megállapította: pont olyan, amilyennek lennie kell, és amilyennek az ő nagymamája is készítette a „békebeli időkben."

Nem volt mese: vissza kellett térni egy nem retro napon, hogy lássuk mit ér a Bodegita konyhája, ha nem a múltidézésről, hanem a manapság hangzatos, modern csimbifogásokról van szó. A gazpacho tulajdonképpen hideg zöldségpürének is felfogható és a paradicsomért nem lelkesedők nem szokták túlságosan értékelni ezt a mediterrán fogást, de ennek igazán komplex íze volt. Egy meleg napon igazi áldás ez a leves. Kicsit mintha elengedték volna salsa irányba, de a megtépázott magyar ízlelőszerveknek kell ennyi áramütés. A második fogásnak érkezett – szintén déli étel – már nem volt makulátlan. Noha a köretként felszolgált görög salátával a viszonyunk felhőtlen volt, a hozzá felszolgált csevap ugyan nem volt rossz, csak annyi a szépséghibája, hogy nem volt túl sok köze a csevaphoz. Bár a hús összetétele trükkös volt, de az nagy baj, ha a saláta győzedelmeskedik ízvilágban a proteinbomba felett. Marple viszont májjal töltött csirkét választott, és közös pályafutásunk alatt ez volt az első alkalommal, hogy egy szót sem szólt, nem kérdezett, nem mutogatta, csak falta az ételt, amire csak annyit mondott, miután az egészet elpusztította: „ebben semmi kivetnivalót nem találtam". A bőre ropogósra volt sütve, de nem szénné égetve, a csirke húsa finoman omlós volt, se nem túl nyers, se nem szálkássá sütött, és a töltelék is tökéletes harmóniát alkotott vele.

Az ebéd fényét emeli a kellemes hangulat, a kedves, figyelmes pincérek. Csapvíz van, ha valaki azt kér, nem kötelező az ebéd mellé ásványvizet vásárolni. Az ebédmenü ára is igen kedvező: két fogás esetén 950 forint, három fogásért 1350 forintot kell fizetni.

A Pozsonyi út elején található L.A. Bodegita remek hely, ha az ember nem ipari hulladékot akar betolni a déli tünetkezelés címszó alatt. Ami tulajdonképpen remek imázsépítés: meggyőzött minket hogy esetleg visszamenjünk vacsorázni is és akkor akár szélesebbre is nyithatjuk a pénztárcának a csalódás minimális százaléka mellett. Ebédre pedig biztos, hogy rendszeres vendégek leszünk.