Két sorral előttem egy nagy darab, kopasz pasi – tudod, amelyikkel egy sötét utcában nem szívesen találkoznál – énekelte a fellépés első pillanatától kezdve az együttessel az összes Roxette-dalt, a zenei örömünnep végén pedig már nem bírt magával és táncolni is felállt. De ez csak egyike volt azoknak a meglepetéseknek, amelyek szerda este értek a Papp László Budapest Sportarénában. Az elmúlt években jó néhány koncerten jártam, jelenlegi nagy sztárokén, régebbi ikonokén, de olyat rég láttam, és hallottam, mint amit június 1-én este. A közönség az elejétől az utolsó dalig végigénekelte a koncertet, folyamatosan „tombolt”, ráadásul több számnál is – az egyik nyilván mindenki számára egyértelmű, hogy az It must have been love volt – hangosan, kórusként énekelt, zenei kíséret nélkül.

A közönség soraiban leginkább a 25 és 40 közötti korosztály tagjai képviseltették magukat. A 80-as, 90-es évek nagy slágereit elhozó együttest egy hálás, majdnem telt házas közönség fogadta. A koncert előtt állójegyet már nem lehetett kapni, ülőhelyek voltak még szabadon.

A csaknem kétórás fellépés alatt felcsendült majdnem az összes nagy sláger. Hallhattuk a már fentebb említett It must have been love-ot, a Joyride-ot, a Listen to your heartot, a How do you do-t, és a The Look-ot is, emellett pedig az új albumról is játszottak két számot. Ez utóbbiak egyáltalán nem lógtak ki a régiek közül, így senki nem mondhatja, hogy a Roxette már nem tud olyat alkotni, mint régen.

Muszáj elmondanom, hogy minden tiszteletem Marie-é (Marie Fredrikkson), aki nem csak, hogy felépült egy súlyos betegségből (az énekesnőnek agydaganata volt) hanem újra színpadra áll, turnézni képes, és noha már nem annyira energikus a színpadon, mint régen – ami azt hiszem érthető –, de úgy végigénekli a koncertet, hogy sok mai sztárocska példát vehetne róla. Noha a betegség nyomott hagyott rajta, és kevésbé dinamikus mint régen, a színpadi jelenléte még mindig hihetetlenül erős. Az emberek pedig imádják őt, szeretettel veszik körül és hálásak neki azért, hogy ott van miattuk, értük és nekik énekel. De ne feledkezzünk meg Perről és a zenekar többi tagjáról sem: ők is nagyon odatették magukat, Per ráadásul kimondottan fiatalos lendülettel zenélte végig a két órát.

Nehéz egy olyan estéből fénypontot kiemelni, ahol minden dalt végigénekel a közönség, több nótánál zenei kíséret nélkül kórusban dalol, de mégis azt a pillanatot még ki kell emelnem, amikor a zenekar gitárosa, – a zenekari tagok bemutatásánál – szólóként a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalunkat szólaltatta meg a hangszerén. A nézőtéren állók és ülök tapsviharral köszöntötték a produkciót.

Röviden összefoglalva: a Roxette hibátlan koncertet adott. Olyat, amelyre akár már ma este újra elmennék.