A kortárs kísérleti zene és jazz nemzetközileg is jól ismert két szerző-előadója, a színtér két sztárja lép fel október 10-én a Trafóban, a vájtfülűek legnagyobb örömére. Az esemény a szezon egyik legmenőbb zenei rendezvénye, a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretén belül jut el hazánkba.
A New York-i Matana Roberts szaxofonos-zeneszerző a bevezetőben említett két muzikális terület kimagasló művésze, 2008-ban a Jazz Journalist Association (a jazz-újságírók szövetsége) az év feltörekvő női művészének választotta. Chicagóban született, klasszikus zenei képzésben részesült, majd 2002-ben költözött New Yorkba, ahol kezdetben utcazenélésből élt és saját készítésű lapot adott ki.
A brooklyni lakóhajóját a kedvünkért elhagyó Matana Roberts idén először jön Magyarországra, hogy bemutassa legújabb lemezét, az epikus Coin Coin tizenkét részes albumsorozatának harmadik darabját, mely az év elején jelent meg. A mű fókuszában az afro-amerikai történelem, a feminizmus és az amerikai identitás kérdése áll. A legfrissebb anyag (Chapter Three: river run thee) a két előzővel ellentétben szólóalbum, melyen a szaxofon mellett új irányokkal is kísérletezik: az erős narratívát nagyapja versei és egyéb történetei támogatják, de saját énekhangja is központi szerepet kap.
A multiinstrumentalista ausztrál Oren Ambarchi a kortárs kísérleti színtér egyik legkeresettebb zenésze. A szinte folyamatos turnézás ellenére terjedelmes diszkográfiával rendelkezik és gyakorlatilag mindenkivel játszott, aki számít a műfajban: Keiji Haino, John Zorn, Jim O'Rourke, Keith Rowe, Phill Niblock, Merzbow, Fire!, Fennesz, Stephen O’Malley.
Az ezredforduló környékén megjelent lemezeivel robbant be, melyekre inkább az ambientes-minimalista elektronika volt a jellemző. Később számos stílusban kipróbálta magát, és mindig termékeny nyitottságával gyorsan eljutott a kategorizálhatatlan jelzőig. Manapság elsősorban az improvizatív zenére koncentrál, de bőséggel akad megírt kompozíciója is. Dobon és gitáron is teljesen egyedi felfogásban játszik, utóbbi hangját néha effektekkel a teljes felismerhetetlenségig alakítja át. Felvételei a lassan kibomló minimalista drone, a kísérleti rock és a free jazz egymással határos és szokatlan vidékein kalandoznak.
Matana Roberts (US), Oren Ambarchi (AUS) – Trafó Kortárs Művészetek Háza – 2015. október 10.
További információk ITT találhatók.
Kommentek