Nem kockáztatott sokat az Örkény, amikor műsorára tűzte Molière Tartuffe-jét. A vakhitet gúnyoló darab nem veszített aktualitásából, ám az előadás legnagyobb értékét a színészi alakítások adják.

 

Ha vannak örök érvényű szerzők a drámairodalomban, Molière bizonyosan közéjük tartozik: a XVII. században írt, a feltörekvő polgári társadalom és a hanyatlóban lévő rétegek – az álszent papság, az érdemtelen nemesség vagy a műveletlen parasztság – tévútjainak kifigurázására alapuló komédiái addig nem veszítenek az aktualitásukból, amíg ezek a feszültségek fennmaradnak. Az Örkény Színház erre rátett egy lapáttal, amikor Parti Nagy Lajos modern átiratát tűzte műsorára. Parti Nagy nem csak a verselést hagyta el, de olyan briliáns, többnyire rosszul használt kifejezéseket ad félig felkapaszkodott, félművelt, félvilági szereplői szájába, hogy már ezért megéri megnézni a friss bemutatót.

 

Ám amiért igazán, azok a főszereplők. Az Örkényben többnyire karakterszerepeket játszó színész-rendezőre, Znamenák Istánra mintha ráöntötték volna a felkapaszkodott, a számára fontos értékekben máig bizonytalan, ezért befolyásolható Orgon szerepét. Elhisszük neki azt is, hogy vakon tud hinni egy olyan hazug imposztornak, mint Tartuffe, de azt is, hogy valahol mélyen tényleg haszontalan családtagjai boldogulása vezérli. Igazán méltó párja az imposztor szerepében Nagy Zsolt, aki igazi képmutatóként úgy vált egyik pillanatról a másikra az ájtatosból a gengszterbe, hogy csak lesünk. És pont annyira ripacskodik Tartuffe-ként, amennyire ezt a karikatúra-szerű figura megkívánja.

 

Az igazi karikatúra azonban Orgon anyja. Pogány Judit a legnagyobb természetességgel ontja magából azt, amit Parti Nagy a szájába ad: a buta vakhit és a buta hagyományok fergeteges paródiáját. Nincs már ilyen hálás helyzetben Kerekes Éva, ám a komorna szerepében még mindig emlékezetes az alakítása. Körülöttük azonban a többiek – különösen Orgon családjának tagjai – halovány alakítást nyújtanak. Ez leginkább a Pálya Pompónia által alakított feleség esetében zavaró, Tartuffe-fel közös jeleneteit egyértelműen Nagy Zsolt uralja.

 

Parti Nagy szövege és a rendezés általi modernizálás persze könnyen közhelyhalomba csúszhatott volna, de ahogy Bagossy Levente díszlete tökéletes háttér a polgári komédiához, úgy Bagossy László rendezése is szinte saját nappalinkba hozza el Molière 1664-ben bemutatott darabját. Ám láthatóan nem bízik magában, abban, hogy a néző számára elegendő pár selfie, egy LCD-tévé és Parti Nagy modern nyelve ahhoz, hogy átérezze a darab aktualitását, ezért az utolsó jelenetben 19-re lapot húz. És nagyot hibázik – a finálé közhelyes demagógiájára nincs érthető magyarázat, a látványos sallangok nélkül is tökéletesen működött volna a már Molière-nél sem egyértelmű hepiend.

 

Ennek ellenére mégis érdemes jegyet váltani az Örkénybe – egy picit megint jobban értjük a darab után azt, ami ma Magyarországon körülöttünk és velünk történik.

 

Fotók: Örkény István Színház Facebook-oldala