A betegség magányossá tesz. Elzár a világtól. És hiába vannak melletted (ha vannak), egyedül maradsz. Az elején még ott van mindenki, aztán idővel elfáradnak, elmaradnak az emberek. Az évek múlnak egyre többen tűnnek el, egyre több olyan lesz, aki távolról megkérdezi, hogy vagy, de többet nem tud tenni és marad egy-két-három kitartó, aki évek múlva is ott van, látni akar, érdeklődik. (Részlet Mittelholcz Dóra: Tündérmese kis szépséghibákkal című könyvéből)

Tudod, hogy szeretnek. De a betegség gonosz: mert hiába akarsz velük kapcsolatot tartani, nem feltétlen engedi. Ha folyamatosan rosszul vagy nem tudsz velük találkozni. Magadhoz meg minek rángasd el őket? Hogy odamenjenek és 10 perc múlva esetleg rosszul legyél és beszélni ne tudj velük? Hogy végignézzék, ahogy szenvedsz? Hallgassák, ahogy üvöltesz a fájdalomtól? Azokat is megérted, akik menet közben eltűntek. Fárasztó ez több évig. Neked is, nemhogy nekik, akiknek igazából sok közük nincs a betegségedhez és akiknek megvan a maguk baja.

A betegség magányossá tesz. Mert bezár. Mert hiába akarsz elmenni otthonról, nem tudsz. Egyik pillanatról a másikra leszel rosszul. Egyik nap jól vagy, azt hiszed, innentől kezdve megint jobb, másnap pedig ismét nem állsz a lábadon. Elmegy melletted a világ, csak Facebookról és a hírekből látod, hogy mi történik és fáj a szíved. Kint lennél, Te és élnéd a nyüzsgő mindennapokat. Irigykedve nézed, ahogy mások nyaralni mennek.

Az estéid sem olyanok, amilyennek szeretnéd. Hiába ér haza a férfi, akit szeretsz, aki boldoggá tesz, szinte nem is érzékeled. Mert hazaér és nem szól másról az este, minthogy ápol. Segít beszállni a kádba, kivesz onnan, megtöröl, innivalóval rohangál Neked, ha kell többfélével, hányótálazik, kisegít a wc-re, újra hányótálazik, gyógyszerért rohan, hallgatja, hogy üvöltesz fájdalmadban és rendületlenül kérdezi, hogy mivel tudna segíteni. De te sem tudod. Mindezt 2-3 órán vagy egy fél éjszakán keresztül. Aztán te hulla gyengén, két xanax-szal, fájdalomcsillapítókkal összerogysz, azt sem tudod, hogy hogy és mikor, de elalszol, ő pedig még fentmarad: megcsinálja, amit este kellett volna vagy adott esetben Neked. Házimunka ilyenek. Elveszi magának a vacsorát. Mert te nem tudsz neki adni. Utánad egy-két órával lefekszik aludni, majd reggel hullafáradtan ébred, kiszolgál és elmegy dolgozni. Neked pedig annyi erőd nincs, hogy hozzábújj és a tudtára add: végtelenül hálás vagy neki és szereted.

A végeláthatatlan hányás közben mostanában sokszor elgondolkodom: véget kéne ennek vetni. Hogy nem megy, nem bírom tovább, nem jó ez így. De ők kitartanak: a családod (a húgod, aki miattad nem ment nyaralni, aki, amikor tud nálad van és nem a saját életét éli, az anyukád, akinek már nincs szabadsága miattad és nem ment nyaralni, a nagyszüleid, akik mindenüket odaadnák, csakhogy élj) és a pasi, aki szeret téged. De ennek ellenére úgy érzed, hogy nem bírod. Hogy nekik is jobb lenne, ha nem így lenne. Idővel enyhülne a fájdalom és lenne életük. Néhány gyógyszer és csendben lecsukod a szemed. Ennyi lenne. De mégsem teszed. Vagy még nem. Addig viszont ülsz otthon a betegségtől magányosan és nem marad más mint nézed a Facebookot és csendben sírsz, hogy te nem lehetsz ott sehol. Majd visszafekszel aludni, hátha azzal eltelik a fél nap.

A fenti írás részlet (vagy végül kimaradó részlet ) vezetőszerkesztőnk október elején (várhatóan 9-én) megjelenő, Tündérmese kis szépséghibával – Egy méhnyakrákos lány négy éve című könyvéből. Ez a könyv nem egy tipikus történet a rákról, nem megható, szívbe markoló vagy lírai. Ez a könyv egy 33 éves lány igaz története, aki immár negyedik éve küzd a méhnyakrákkal. Egy valódi, hús-vér ember vallomása az élet olyan kérdéseiről, amikről nem szoktunk beszélni. Szükségletekről, szexről, szenvedésről és vidám pillanatokról, feladásról és talpra állásról. Arról, hogyan lehet akár két sztómával is teljes életet élni, hogy miért fontos a testünk ismerete és az önvizsgálat, vagy hogy mivel segítheti és mivel nehezítheti a környezet egy rákos beteg életét. Dóra csatája még tart, de egy dolog már eldőlt: ő élni akar, és ezért bármit hajlandó megtenni.