Minden jónak vége szakad egyszer - az idei Szigetnek is. A szervezők nem bíztak semmit a véletlenre: a Nagyszínpadon két igazi nagyágyú tette fel a pontot arra a bizonyos i-re. Így aztán mi is megkóstoltuk az irdatlan tömeg részeként, hogy keserű-e a citrom Hey Ya, és felmértük, hogy 2014-ben Calvin Harris-e David Guetta.

A fél nyolckor fellépő Outkast pont azt hozta, amit elvárhattunk a legendás hiphop-csapattól: egy olyan show-t, amire csak azt lehet mondani, ezért érdemes volt nyolc év szünet után újraéleszteni a zenekart. Azt meg tekintsük szerencsés véletlennek, hogy az utolsó nap programjába került be André 3000 és Big Boi fellépése. Így mintegy felvezetőnek láthattuk az előző napokon, a mai, jóval lagymatagabb felhozatalt is Macklemore & Ryan Lewis személyében, Cee Lo Green koncertjén pedig azt is, milyen bulit tudnak csapni az atlantai hiphopszcéna figurái.

Vasárnap estére tehát minden összeállt, és igazából semmi nem volt zavaró. Az sem, hogy a fél nyolcas kezdés idején még világos van – csodálhattuk, mennyire menő a Big Boi napszemüvegén visszatükröződő naplemente. Az sem, hogy az Outkast nem csak legnagyobb slágereit hozta el – sőt, azokat a koncert közepére már le is tudta –, hanem korábbi dalaik, sőt, első albumuk, a húsz évvel ezelőtt megjelent Southernplayalisticadillacmuzik is bekerült a repertoárba. Az sem, hogy a déli rapdalok üzenetét a közönség jó része nyilván nem érti, így az interakció nagyjából arra szorítkozott, hogy Buda Side, Pest Side. Aki ott volt, az érezte az ősritmust, ennyi elég is volt egy jó koncerthez.

(Gyükeri Mercédesz)

Nagyon olcsó poénnal élve azt írhatjuk, hogy Calvin Harris skót létére nem fukarkodott a látvánnyal, és ha a zene miatt nem is, már a fényorgia, a tűzijáték, a lángcsóvák, a lézerek, a foszforeszkáló rudacskák, a konfettik és a repkedő-csillámpónik-rózsaszín-cukorszárnyakon miatt érdemes volt megnézni a DJ programját. Most már egy ideje ő az az előadó, akivel ha valamelyik sztárnak nincs egy tisztességes featuringje, az kábé le is húzhatja a rolót. Ilyen formában Harris bátyót az is ismeri, aki nem tud róla: ja, hogy Rihannával az az ő száma? Ja, hogy Example-lel az az ő száma? Ja, hogy a Hurts-ös csókával az az ő száma?

Ezek nyilván nem is maradhattak ki, ahogy egy Feel So Close sem, csak a kezdeti lelkesedés után rettentő kiszámítható lett a show. A remixezés áldozatául estek ugyanis a legnagyobb slágerek is, mivel a DJ egyetlen receptet nyomott le az echte ungarische gulasch közönség torkán. Felpörgetés, fokozás a végtelenségig, fél perc csapatás-veretés-pumpálás, majd leállás. Pihi. Felpörgetés, fokozás a végtelenségig, stb. – és így tovább. Újra és újra. Ami még tőle is unalmas volt. Viszont durván hangosan szólt, így a derék óbudai polgárok a fülükre tapasztott párnával mantrázhatták a panelrengeteg mélyén, hogy „már csak ezt az éjszakát kell kibírnunk, már csak ezt az éjszakát kell kibírnunk”.

Calvin Harris tehát jött, látott, és… és… tulajdonképpen győzött, mert kétségtelenül látványos és szórakoztató záróaktus volt a Sziget-orgia végén, és talán dőreség volt azt várni tőle, hogy a poros-saras földbe döngöli majd fellépésével a tavalyi búcsút levezénylő kollégáját, David Guetta-t. Bye-bye Calvin, bye-bye Sziget 2014!

(Blahó Dávid)