Kultography

Mesterségek Ünnepe a fémművesség bűvöletében

Mesterségek Ünnepe a fémművesség bűvöletében

Kultography írása itt: - 2014-06-30 09:33

mestersegek unnepe1.jpgÜnnepi forgatag, a Budai Vár macskakövein óvatosan lépkedő lábak, mesteremberek szerszámainak ütemes csattogása, és a néptáncosok rakott szoknyáinak szédítő forgása. A Mesterségek Ünnepét idén már 28. alkalommal rendezik meg, ezúttal a szokásosnál hosszabban, 5 napon át augusztus 16. és 20. között.

mestersegek unnepe3.jpegA Mesterségek Ünnepének továbbra is célja, hogy bemutassa a még élő ritka kézműves hagyományokat, mely mögött a régmúlt emberének találékonysága, ízlése és kitartása is érződik, így nem véletlen, hogy idén a fémművesség kapja a kiemelt figyelmet. Ahogy minden évben, úgy idén sem csak csodálni, de kipróbálni is ki lehet majd a szakmákat közel 50 műhely támogatásával, és ezek között természetesen a fémművesség számos műhelytitkába is betekinthet a közönség. A fesztivál ideje alatt az őskohászati műhely, a harangöntő műhely, az ólomkatona készítő, az éremütés, damaszkolás, kovács és fegyverkovács műhely, valamint tojáspatkoló műhely is várja az érdeklődőket. A kiállítást és bemutatókat pedig szakmai előadások, filmvetítések kísérik majd.

A fesztivál díszvendége idén Törökország lesz, melynek kitűnő népművészei ősi technikákat, különleges eljárásokat és szemet gyönyörködtető alkotásokat hoznak el számunkra, így ha csak 5 napra is, de újra török zászló kerül majd fel a Budai Vár bástyájára.

Az eseményen a Vendégségben Budapesten – Külhoni magyar fiatalok találkozójának résztvevői mutatják be műsorukat, és a Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál fellépői, valamint a Szolnoki Világzenei Fesztivál külföldi zenekara látogatnak el egy-egy előadás, koncert erejéig a Budai Várba. Az öt nap során fellépnek hazánk legkiválóbb zenészei, énekesei, mesemondói, valamint táncosai, különleges kulturális csemegéket biztosítva mind a hazai, mind a külföldi látogatók számára. Természetesen a legkisebbekre is gondoltak, a gyerekeket színes, változatos programokkal, játékos kézműves programokkal várják az Újvilág-kertben és a Savoyai-teraszon.

A tavalyi nagy siker után a szervezők idén is családi jeggyel kedveskednek a látogatóknak. A 2, 3 és 4 gyermekkel érkező családok számára külön kedvezményes csomagok lesznek elérhetőek, melyeket előzetesen a Ticketportal jegyirodákban is meg lehet rendelni, elkerülve ezzel a sorban állást. A legnagyobb rajongók részére ötnapos belépőjegy is lesz, a 14 év alatti gyermekek és a nyugdíjasok pedig kedvezményes jegyet válthatnak. 4 éves kor alatt a belépés díjtalan.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása