Amy Fritzpatrick néven blogolt akkoriban, amikor mindez történt, és ezt az írói álnevet választotta akkor is, amikor a blogos naplóbejegyzéseit könyvvé szerkesztette. Az „Au-Pair voltam...“ című könyve kapcsán beszélgettünk Amy Fritzpatrickkel. Titkok, problémák, tanácsok.

Mennyi ideig tartott összerakni a bejegyzésekből a könyvet?

- Tulajdonképpen három hónap alatt összeraktam, de aztán öt évig hevert a fiókom mélyén titokban. Időnként elővettem, és hozzátettem dolgokat, mert volt, amiket csak az eseményekre utólag visszatekintve értettem meg. Amikor elkezdtem összerakni valójában nem a könyvírás gondolata hajtott. Csak a kész anyagot mindig odaadtam olyan ismerőseimnek, akik éppen el akartak utazni au-pairnek, hogy információt kapjanak. Ők mondták, hogy nagyon jó és szerintük ki kéne adni. Egyszer aztán elővettem mindent, ami azokról az évekről szólt, írtam egy komolyabb tartalomjegyzéket, majd hozzátettem a szerződést (au-pair és a fogadó család közötti), hogy mintát lássanak, illetve összeraktam egy szótárt is. Ez lett a könyv.

Miért döntöttél végül úgy azon kívül, hogy az ismerősök javasolták ezt, hogy könyvet készítesz belőle?

- Az au-pairek világával kapcsolatban nagyon sok félreértés, ismerethiány van. Sokszor modern kori rabszolgának tekintik, kihasználják őket. Voltam egyszer egy előadáson ahol éjszakai pillangónak tituláltak az au-pair munkásokat. Ezt nagyon bántónak éreztem. Ekkor jöttem rá, hogy az emberek egész egyszerűen nem tudják, mit jelent au-pair-nek lenni és mit takar ez a munka, milyen felelősséggel jár. Én 3 gyerekre vigyáztam; ott voltam, amikor megtanultak úszni, írni, angolul beszélni, és ha gondjuk volt, hozzám fordultak.

Milyen szempontjaid voltak a könyvvel kapcsolatban?

– Amikor körülnéztem a neten, láttam, hogy olyan könyvet még nem írt senki, amely figyelembe veszi az au-pair, a fogadó család és az otthon maradt családtagok szemszögét egyaránt, illetve tanácsot is ad minden érintettnek. Abban bízom, hogyha egy lány és az ő fogadó családja elolvassa ezt a könyvet, tudni fogja, hogy mire figyeljen. A fogadó családok sincsenek mindenre felkészülve, nekik is szeretnék segíteni.

Ha jól tudom, te közvetítéssel is foglalkoztál. Miért hagytad abba?

- Igen, két évig volt egy ügynökségünk, mi voltunk az elsők, akik pszichológiai teszthez kötöttük a jelentkezést. De Magyarországon a kereslet és a kínálat nem arányos. Nem jellemző au-pair-nek menni – talán mert ebből a munkából nem lehet meggazdagodni. A törvény szerint 300-350 € jár zsebpénzként, ez persze eltérhet is a gyerekszámtól és más tényezőktől függően. A másik az ismeretlentől való félelem. Nem mindenki alkalmas erre a munkára, de ez néha igaz a fogadó családokra is. Van, aki a távolságtól ijedt meg, valaki az egy évnyi távolléttől. Sok fiatal inkább azt választja, hogy summer-au-pair, azaz nyári dada lesz, és csak 3 hónapra utazik ki valahova. Volt olyan lány, aki akkor ijedt meg igazán, amikor már a repülőjegyet kellett volna lefoglalnia. Nagyra becsültem, amikor felhívott és azt mondta, hogy nem mer kimenni. Ha ez nem derül ki és akkor jönnek a problémák, amikor  már kint van már a fogadó családnál, az senkinek nem lett volna jó... Én úgy gondolom hogy ez egy óriási döntés, és egy kicsit mindenkinek fel kell nőnie a feladathoz.

Gondolod, hogy ezen a könyved tud változtatni?

- Hiszek benne hogy igen. Sokan mondták, hogy hálásak, azért amilyen tanácsokat adtam benne. Például, hogy mielőtt elutazik, menjen el fogorvoshoz és nőgyógyászati vizsgálatra, mert ha kint van baj, akkor sokkal több gondot jelent. De javaslatokat teszek arra is, hogy mit vigyen magával és így tovább. Írtam az érzelmi kavalkádról is, amin a legtöbben átmennek: a honvágy, a szerettek hiánya és még sorolhatnánk.

Említetted a pszichológiai tesztet: gondolom a leendő au-pairekről beszéltél. De vajon a családokat nem kellene tesztelni?

– Nehéz kérdés, bár valószínűleg kellene, mert biztonságot adna. De tapasztalatból tudom, hogy többször is van úgy, hogy a fogadó családnak azonnal vagy 2-3 héten belül kell au-pair, és nincsen idő arra, hogy mindenkit ellenőrizzenek. Pedig vannak olyan fogadó családok, ahonnan már menekült el munkavállaló, és másik családnál kellett elhelyezni.  Fontos lenne szúrópróbaszerűen ellenőrizni a fogadó családokat, de erre az ügynökségeken nincsen kapacitás. Általában amikor már baj van, akkor derülnek ki érdekes dolgok. Nekünk is volt fekete-listánk. Ezért érdemes ügynökségen keresztül menni, mert azért ők segítenek, amiben tudnak, ahogy tudják szűrik a családokat.

Amy Fritzpatrick tanúságos és érdekes önéletrajzi könyve a bookandwalk kiadónál elektromos könyvként vásárolható meg és tölthető le a következő oldalon: http://bookandwalk.hu/Au-Pair-voltam-8499-ebook.aspx