Kultography

Baszk (gasztro)forradalom Budapesten

Baszk (gasztro)forradalom Budapesten

Szakács Kriszta írása itt: - 2014-01-06 10:00

Néhány éve talán a gasztronómia mélyebb bugyraiban járatlanabb földi halandók még a tapas szó helyesírásán és jelentésén is dilemmáztak, mára viszont az egyik leginkább közkedvelt kulinária-export a nemzetközi konyhai palettán. Sőt, Budapest is szép számmal rendelkezik már tapas bárokkal, mi most egy újabb, baszk remekeket kínáló kis éttermet fedeztünk fel, és ajánlunk szívből mindenkinek.

libamaj.png

levesek_1.pngÉpül-szépül a Falk Miksa utca is a Belváros felújításával, és bár a környéken korábban is voltak már, illetve most is vannak remek éttermek, mi szívből örülünk az újonc Bontxo-nak, amely baszk tapasokkal a budapesti spanyol konyhaforradalom újabb fényes győzelme. A korábbi kis kávézó helyén nyílt bárban mindössze néhány asztal és a bár kapott helyet, de mindenki megnyugtatására súgunk – a galérián is kényelmesen fogyaszthatjuk az ételeket-italokat.

Már az étlap végigolvasása is kész életveszély, de legalábbis a pavlovi reflexek erős túlműködésével fenyeget, aki pedig végig is szeretne kóstolni minden szimpatikus fogást, nos az tényleg komoly próbatételre vállalkozik. Érdemes több alkalmat tervezni, vagy esetleg nagyobb társasággal érkezni, hogy az ízélményeket megoszthassuk, komolyabb túlevés veszélye nélkül.

Aki csak pár falatot enne, annak szívből és hidegen ajánljuk a hely sajt és sonka-táljait, az ízelítőként összeállított, sonkákkal és felvágottakkal gazdagon megpakolt tál előételnek is kiváló, de egy személyre akár komplett vacsorát is kitesz. De ha már hideg és előétel, akkor mi a gazpachot ajánljuk, amelyben egy egész veteményesnyi friss, nyári zöldség ízét kaptuk egy kis tálkába sűrítve. Ha viszont meleg és előétel, akkor a sáfrányos rák krémlevest tennénk meg abszolút kedvencnek, ami szintén egyöntetűen tetszést aratott a nyársra tűzött kis rákocskákkal együtt.

pacal_1.pngKóstoltunk még fekete olivakrémet, ami lágyan simult a friss kenyérre és a szájpadlásra is, ez egyszerűségében volt tökéletes. És aztán jöttek a nagyágyúk: a konfitált sertésoldalas is kiváló, de még ennél is kiválóbb az ököruszály, ami szinte szétolvadt, amint a szájba ért. Az abszolút kötelező favorit pedig a baszk pacal volt (bal oldali képünkön). Igen, tudjuk, sokan ódzkodnak a pacaltól, de minden ellenérzés ellenére is érdemes kipróbálni a pikáns chorizóval felturbózott fogást. A fokhagymás garnéla ezek után még kellemes ráadás volt. Ugyancsak kötelező viszont a libamáj, ami bár kicsit elcsépeltnek tűnhet, körtével és balzsamecettel megbolondítva egy „nehéz téveszteni” jolly joker az étlapon.

A heti kínálattól függően olyan ínyencségekbe is futhatunk, mint a gasztrotrendek aktuális sztárja, a Szent Jakab kagyló, a tintalhal rizottó, vagy a véreshurkán tárolt grillezett fésűkagyló. Érdemes tehát sűrűn visszatérni, a változatosság mindenképpen adott ezzel a koncepcióval.

Az italok között igazi meglepetés volt a cseh sör, de természetesen semmi ellenvetésünk nincs más kultúrák remekeinek felvonultatásával szemben. Természetesen azért az autentikus spanyol italok sem hiányozhattak, de mindenki talál kedvére valót a cidertől a magyar borokon át az ír whisky-ig. A desszertek közül az autentikus katalán krém mellett sajttortát is kóstoltunk, és bár egyik sem volt eget rengető íz orgia, kellemes lezárásai voltak a vacsorának.

Van azért még egy dolog, amit nem hallgathatunk el. A kiszolgálással különösebb problémánk nem volt, de nem lehet kapkodással vagy túlzott tolakodással vádolni a személyzetet, annak ellenére sem, hogy kis társaságunkon kívül mindössze egy pár üldögélt kávéjával az egész étteremben. Természetesen nem számítottunk mi sem fehérkesztyűs hajbókolásra, de azért kellemes érzés, ha az ember érzi az igyekezetet és a vendéglátás örömét, ha betér egy étterembe.

Ettől függetlenül mindenkinek szívből és melegen ajánljuk a helyet. Figyelem! A legfrissebb tapas(z)talatok szerint érdemes asztalt foglalni!

Cím: V. kerület, Falk Miksa utca 21.

Nyitva tartás: Kedd - Péntek: 11:00 - 23:00 óra, szombat-vasárnap: 12:00 - 23:00 óra

katalan_1.png

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása