Persze Tarr Béla rendezői eszköztára korántsem merül ki a hosszú beállítások használatában, de ez az elem az, amire még az is azt mondja, hogy olyan tarrbélás, aki maximum egy tíz perces részletet látott a Sátántangóból. De Kovács András Bálint könyvéből az is kiderül, hogy ez, a mára ilyen evidenciává előlépett stíluselem, egyáltalán nem forrt mindig ennyire össze a rendezővel. 

A kötet a pályától búcsúzó Tarr eddigi életét veszi számba úgy, ahogy azt a leghíresebb magyar művészfilmes esetében a leghelyénvalóbb: a filmjein keresztül. Már persze ez csak akkor van így, ha a rendező tényleg beváltja ígéretét, miszerint A torinói ló után nem ül többé a rendezői székbe. Ha, a húsz éve búcsúturnézó Cherhez hasonlóan, Tarr döntéséről is kiderül, hogy nem is olyan végleges, mint amilyennek most tűnik, akkor a könyv (ahogy ezt a szerző meg is említi) csupán a rendező első korszakának krónikája lesz. Akárhogy is, a kötet a kezdetektől végigvezet a kortárs magyar filmművészet egyik legellentmondásosabb és legkiemelkedőbb alakjának művészetén. Szigorúan véve a filmek, azok formai, stílusbeli elemzése alkotja a könyv gerincét, ám - ahogy az a szerzői filmeknél is történik - minden fordulónál átviláglik a szakmán az ember.

Tarr Béla öntörvényűsége és fékezhetetlen alkotóvágya tette azzá a magyar rendezővé, akit ma talán a világon a legtöbb filmrajongó ismer (Szabó István és Jancsó Miklós mellett természetesen), aki külföldön sikert sikerre, elismerést elismerésre halmoz, míg az itthoni rajongótábora nem biztos, hogy megtöltene egy nagyobb művelődési házat. Persze, hiszen az ő filmjeiért nehéz igazán rajongani - mondhatnánk, látva depresszív, sötét, komor, és úgy általában negatív érzéseket keltő alkotásait. Mégis, amerikai filmes diákok ugyanúgy feszítenek Béla Tarr-os pólóban, mint mi egy Tarantinósban. Hogy ennek a megítélésbeli elválásnak mi az oka, azt nem tisztem megválaszolni, főleg, hogy a kérdésről maga a könyv is csupán elmélkedik.

Az viszont biztos, hogy Tarr Béla művészetéhez, és annak élvezetéhez A kör bezárul közelebb is visz és segítséget is nyújt. Az elemzések olyan átfogóak és közben aprólékosak, hogy személy szerint legszívesebben szépen kronológia sorrendben végignézném az egész Tarr-életművet, miközben a könyvet a vonatkozó részeknél kinyitva tanulmányoznám végig a filmeket. Még ha erre a legtöbbünknek nincs is szabad néhány napja (hiába van szó csak kilenc filmről, a Sátántangó a maga 7 órájával azért megdobja a játékidőt) a könyvet mindenképpen érdemes elővenni, ha éppen akad néhány Tarr-filmre szentelhető óránk. Mert amellett, hogy érdekes és fontos filmelméleti pontokat érint, a kötet egyáltalán nem száraz szakkönyv, a Tarr-életmű ismeretének hiányában is nyugodtan forgatható - persze azért a filmek iránti fokozottabb érdeklődés erősen ajánlott. És arra is tökéletesen alkalmas, hogy a gyakran nem éppen pozitívan használt tarrbélás jelzőt izgalmassá és érdekessé alakítsa az olvasó fejében és felkeltse a vágyat, hogy a saját szemével nézze meg, milyen is az igazi Tarr Béla-féle film. Úgyhogy végül lehet, hogy mégiscsak szükség lesz arra a néhány, szabaddá tehető napra.

Kovács András Bálint A kör bezárul - Tarr Béla filmjei című könyve a XXI. Század Kiadó gondozásában jelent meg.