Tartozom egy vallomással: a francia kultúra soha nem tudott eljutni a szívem mélyéig. Ezzel a defektussal nyilván remekül el lehet élni, ám ha az ember egy francia kéttannyelvű gimnáziumból sasszézik át a francia szakra, mégiscsak nehezített a pálya. A kevés kivétel sorának első helyén azonban vitathatatlanul Boris Vian áll, akit azóta imádok, amióta a gimnáziumban először hallottam meg J'suis snob (Sznob vagyok) című sanzonját. A maró társadalomkritikával, kedves öniróniával és hihetetlen érzékenységgel áthatott versek látszólag szöges ellentétben álltak mindazzal a klisével, ami a háború utáni francia kultúrát jellemezte. Pedig ha alaposabban odafigyelünk, ugyanazzal a melankolikus drámával szembesülünk, mint kortársainál.

Csak valahogy egészen máshogy: Vian minden ízében éli át őrületeit, azok szürrealitásával együtt. Miközben egyszerre hivatalnok, dzsessztrombitás és festő, 26 évesen megírja ma fő művének tartott regényét, a Tajtékos napokat, aztán 39 évesen úgy hal meg, hogy nem éri meg még ennek a sikerét sem.

Rajongóból mára szép számmal akad, ám műveiből emlékezetes filmfeldolgozás soha nem készült. Ki tudja, az álomszerű szürreális képek, vagy éppen a furcsa díszletek közül előtörő érzelmek ábrázolása rémisztette el a rendezőket. Nem úgy Michel Gondryt, aki filmjeiben hasonló világot próbál elénk tárni.

Gondry pedig felvette a kesztyűt: Vian regényét hűen követve, annak bolondozását saját játékaival fejeli meg. Csak kapkodjuk a fejünket a még az eredeti konyhát is felülmúló kulináris őrület vagy az esküvőt autóversennyé avanzsáló jelenet láttán.

Meg úgy általában: csak kapkodjuk a fejünket. Gondry ugyanis gyakorlatilag mindent belegyömöszölt a kétórás filmbe, ami a kétszáz oldalas regényben van a Chloé mellkasában növekvő lótuszvirágtól az összelapuló házig, sőt. Ám amíg arra a könyvre annyi időnk van, amennyit csak szeretnénk, elmélázhatunk, visszalapozhatunk, szipoghatunk, itt vad gokartként száguldunk előre, ami a végére bizony igen fárasztó tud lenni.

Lebeszélni persze nem szeretnék senkit: a Tajtékos napok kötelező darab annak, aki vevő Vian vagy Gondry világára, és sejtései vannak a háború utáni Franciaországról. De arra mindenki készüljön fel: ezt a filmet legalább kétszer kell megnéznie, hogy igazán át tudja érezni a Tajtékos napok nagyságát.