Kultography

A Millenárison látható a gyerek ARC-pályázat 80 legjobbja

A Millenárison látható a gyerek ARC-pályázat 80 legjobbja

Kultography írása itt: - 2013-05-26 15:10

A 6-9 év közötti gyerekektől azt kérték a szervezők, hogy biztonságos és szép utakat, közparkokat, valamint biztonságos és fantáziadús szárazföldi járműveket tervezzenek. Ebben a korosztályban Varga Lili Anna, a budapesti Erkel Ferenc Általános Iskola diákjának Biztonságos közlekedés című képe lett az első.
A 10-14 éves fiatalokat valódi plakát tervezésére biztatták, nekik egy szlogennel ellátott képpel kellett felhívniuk a figyelmet egy-egy komoly közlekedési problémára. A nagyobbak közül a budapesti Batthyány Lajos Általános Iskola tanulója, Takács Martin Ábel Ó, ha rollersávban mehetnék! című munkáját ítélték a legjobbnak.
A Hegyvidék Központ "legzöldebb" alkotásnak járó különdíját a kisebbek közül Nagy Zsófia Madárgépen utazni című rajza, a 10-14 évesek között pedig Rácz Bernadett Elsőbbségadás kötelező! című munkája nyerte.
A két első helyezett kerékpárt kapott az ajándékcsomagok mellé, a második, illetve harmadik helyezettek gördeszkát vihettek haza.
A pályázatokat ebben az évben Szekeres Adrien énekes, Tóth Andrej grafikus, Roy Katalin, a programot támogató Hankook Tire Magyarország Kft. kommunikációs vezetője, valamint az ARC részéről Geszti Péter, Bakos Gábor és Bolgár Eszter bírálta el.
Geszti Péter a díjátadón arra biztatta a gyerekeket, hogy merjenek mindig olyan színes és különleges dolgokat álmodni, amelyeket a pályázatra lerajzoltak, és ha felnőnek, igyekezzenek ezekből néhányat megvalósítani.
A kiállítás június 24-ig tekinthető meg a Millenárison.

Forrás: MTI

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása