A Madách Színház 2003. május 30-án mutatta be Andrew Lloyd Webber Az Operaház Fantomja című musicaljét. A Fantom 17 évvel az ősbemutató után került Magyarországra. A világon először Szirtes Tamást érte az a megtiszteltetés, hogy saját feldolgozásban mutassa be az előadást.
[caption id="attachment_53945" align="alignright" width="300" caption="Az előadás szereplői és az alkotók"][/caption]
A 2003-as bemutató óta a darab majdnem 700 előadást élt meg, és több mint félmillióan látták eddig. A tizedik évfordulót különleges előadással ünnepli a társulat, május 30-án színpadra lépnek mindazok, akik valaha szerepeltek a Fantomban, az előadás után pedig extra produkciókkal is megörvendeztetik a nézőket: Horgas Eszter fuvolaművész Christine és a Fantom duettjét dolgozta át, és adja elő nagyzenekari kísérettel, illetve Szabó Ádám tangóharmonikás is bemutatja saját Fantom-variációját. A jubileumi estén színpadra lép a legelső szereposztás egyik felejthetetlen párosa: Miller Zoltán és Király Linda is.
"Öt évvel ezelőtt kerültem ki a produkcióból, aminek többek között az a skizofrén meghasonulás lehetett az oka, hogy nem csak, mint Fantom, de mint Raoul is rendszeresen színpadra léptem. Öt év után úgy döntöttem, ezt nem vagyok képes tovább csinálni" - nyilatkozta a szerdai sajtótájékoztatón Miller Zoltán.
Szirtes Tamás elárulta, hogy idén nyáron, július 13-án Az Operaház Fantomja szerepel a Szegedi Szabadtéri Játékok programjában is, bár nem a teljes előadást viszik le, csupán csak a koncertverziót, azonban nagyon reméli, hogy a jövőben még alkalma lesz Szegeden egy teljes Fantom-előadást megrendezni. A főszerepekben Sasvári Sándort, Fonyó Barbarát és Bot Gábort láthatják majd a nézők - fűzte hozzá a Madách Színház igazgatója.
A Színház vezetősége az előadás rajongóira is gondolt. A 10. születésnap kapcsán a Madách Színház hivatalos Facebook-oldalán játékot hirdettek, amelynek nyertesei ott lehetnek a jubileumi előadáson. Három kategóriában lehet versenybe szállni a nyereményért:
1. Keresik a legnagyobb Fantom-rajongót, aki legtöbbször látta a musicalt. A jelentkezők közül eddig egy olyan néző vezet, aki 67 db Fantom-belépőjegy fényképét küldte el.
2. Hogyan folytatnád? címmel a rajongók saját írásait várják, szerintük hogyan folytatódhatna Christine, Raoul és a Fantom története.
3. "A Fantom, ez a titokzatos lény rég bennem él" - Fantom-maszkban készített fotókat várnak a rajongóktól.
A 2. és 3. kategóriában beküldött pályázatokat a Fantomok bírálják el, és mindkét kategória tizenöt legjobbját május 27-én vendégül látják a színházban egy találkozóra a musical főszereplőivel és alkotóival. Lesz meglepetés is: Kentaur, a darab díszlettervezője az épülő Fantom-díszletben tárlatvezetést is tart a nyerteseknek. Végül mindkét kategóriából 3-3 nyertest sorsolnak ki, akik szintén részt vehetnek a jubileumi előadáson.
Kommentek