Kultography

Elfeledett Andy Warhol-fotók

Elfeledett Andy Warhol-fotók

Kultography írása itt: - 2013-04-28 08:30

A képeket a Daily Express című lap munkatársaként készítette Wood az amerikai képzőművészről, még 1981-ben egy franciaországi szállodában.

[caption id="attachment_51415" align="alignright" width="300" caption="Fotó: Steve Wood"][/caption]

A felvételeket, amelyek egyikén hatalmas napraforgóval pózol Warhol, annak idején nem publikálták. és egészen 2012-ig nem kerültek nyilvánosságra. A fotográfiákat május 2. és 12. között nézhetik meg az érdeklődők a Lost Then Found (Elveszett, majd megtalált) című tárlaton, egyelőre sajnos csak New York-ban.

"A fotózás könnyed és ösztönös volt. Andy rám bízta, hogy úgy fotózzam, ahogy akarom, kihozva belőle a legjobbat" - emlékezett vissza Wood. A fotográfus elmondta, hogy a képek az irattárában porosodtak az elmúlt több mint harminc évben. "Deauvilleből hazatérve tele voltam hírességekről készített fotográfiákkal, amelyek közül csupán néhányat választottam ki publikálásra, a többiről pedig elfeledkeztem" - idézte fel Wood.

Tavaly azonban az egyik barátjával folytatott beszélgetés eszébe juttatta a fotográfiákat, amelyeket azonnal elő is keresett gyűjteményéből - adta hírül a BBC hírszolgálata.

Forrás: MTI

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása