Kultography

Betörő a Madách Színházban

Betörő a Madách Színházban

Kultography írása itt: - 2013-04-06 12:15

A darab több szempontból is újdonságnak számít a Színházban, korábban ugyanis sem Halász Judit, sem Mucsi Zoltán nem játszott még a Madách színpadán. A rendező személye pedig szintén sokakat meglephet - az először két éve, Londonban bemutatott színpadi változatot nálunk Szente Vajk rendezi először.

Az 1955-ben bemutatott, nagy sikerű krimikomédiában a történet szerint hétpróbás gazemberek egy pénzszállító autót szeretnének kirabolni, és ebben egy mit sem sejtő, szeretetreméltó idős hölgy segítségére számítanak. Egy vonósnégyes tagjainak adják ki magukat, a bűntényre azonban fény derül, és a bandatagok úgy döntenek, hogy elteszik láb alól a hölgyet. A filmet egyébként 2004-ben újra láthattuk, akkor Tom Hanks és Irma P. Hall főszereplésével forgatták le a vicces krimit.

Az azonos című film szövegkönyvét William Rose írta, ez alapján a Betörő az albérlőm (The Ladykillers) készült el a film színpadi adaptációja Graham Linehan keze alatt, a művet Kúnos László fordította. Halász Judit és Mucsi Zoltán mellett a banda tagjaiként Hajdu Steve, Magyar Attila, Nagy Sándor és Szerednyey Béla látható, a produkcióban Hűvösvölgyi Ildikó, Bajza Viktória és Pusztaszeri Kornél is játszik, de feltűnik majd bűvészvilágbajnokunk, Hajnóczy Soma is.

Forrás: MTI

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása