Az 50 éves Liszt Ferenc Kamarazenekar négy koncertet ad a kulturális szezon keretében. Az Olasz Kultúrintézettel történő együttműködés révén Pergolesitől Ennio Morricone-ig számos olasz zeneszerző darabja szólal meg. A sorozat az említett barokk szerző Szent József – oratóriumával kezdődik január 6-án.
A „Jövő Olaszországa”- alcímet viselő évad a „Tájak” , „A kultúra mint iparág” és a „Made in Italy” témái mentén enged betekintést az ország kulturális életébe, egyúttal újszerű képet adva Olaszországról és vidékeiről. Az „Olasz hangok régen és ma”, „I-TÁLentumok”, „Művészi pillanatképek” elnevezésű ciklusok mellett többek közt Olasz nyelv hetet, illetve Közép-Európai Olasz Filmfesztivált (MittelCinemaFest) is rendez az Intézet. A Nyitott kapuk című program keretében pedig a kulturális együttműködés lehetőségeivel, és a kulturális központban zajló munka kulisszatitkaival ismerkedhetnek meg az érdeklődők.
Az 50 éves Liszt Ferenc Kamarazenekar az olasz kultúrintézetbeli fellépései, és az egész jubileumi évadot átölelő magyarországi koncertsorozata mellett a Művészetek Palotájában az „Évad Zenekaraként” világhírű művészeket felvonultató hangversenyekkel, az A38 Hajón zajló kortárszenei estjeivel, valamint német és latin-amerikai turnékkal ünnepli jubileumát. Az együttes március 24-én a nemzetközi komolyzenei élet egyik meghatározó helyszínén, az amszterdami Concertgebouw-ban is fellép.
Kommentek