Herencsár Viktória cimbalomművész, a világszövetség elnöke, az est háziasszonya elmondta, hogy hetedik alkalommal rendezik meg az újévi cimbalomkoncertet meghívott külföldi művészekkel, és az esemény mindig telt házakat vonz.
A művész az 1991-ben alapított Cimbalom Világszövetség elnöke, eddig négy világrészből 32 ország több mint ezer taggal csatlakozott a szervezethez, kétévente tartanak kongresszust, 2013 októberében Tajvanon gyűlnek össze. Herencsár Viktória 2008-ban megkapta a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt kitüntetést és a Magyar Örökség-díj birtokosa is.
A magyarokon kívül föllép Aysegül Kostak Toksoy török művész, aki a qanun nevű hangszeren játszik, Roozbeh Nafisi iráni-amerikai zenész pedig santuron. Mindkét hangszer a cimbalom régi formája, a santur első ábrázolását egy négyezer évvel ezelőtti perzsa sírkövön találták meg. Európában a 15.-16. században terjedt el, pengetve vagy verővel szólaltatták meg, Magyarországon koncertező hangszernek is megfelelt a nagyméretű, pedálos cimbalom.
A cimbalom sokoldalúságát jelzi, hogy már öt kortárs zeneszerző komponált darabot erre a hangszerre. Erkel Ferenc volt az, aki a Bánk bán című operába cimbalomszólamot írt és ezzel új fejezetet nyitott a klasszikus zenében a cimbalom használatához. Az esten Kocsár Miklós és Vavrinecz Béla szerzeménye mellett megszólal Györe Zoltán Marimbalom című újévköszöntő dala is.
A cimbalmosok - a hagyományokhoz híven - szünet nélkül mintegy másfél órás koncertet adnak, sokféle műfajban és stílusban játszanak, és a koncert végén a tradíciónak megfelelően együtt muzsikál az est valamennyi szereplője. A koncertre ingyenes a belépés és aki nem fér be a Szlovák Intézet színháztermébe, az az előcsarnokban kivetítőn élvezheti a muzsikát.
Forrás:MTI
Kommentek