A bulvársajtó üdvöskéje tollat ragadt és megírta élete első csajos-kalandregényét. A kliséktől hemzsegő, bugyuta történetnek van két hatalmas előnye: az egyik, hogy a regény nem több mint 222 oldal, másik, hogy az írás ezúttal nem holmi frappánsan író bértollnoktól származik, hanem tényleg a színésznő-műsorvezető írta, erről a sablonos történet, és a gyerekes megfogalmazás minden kétséget kizáróan biztosít.

Már a cím túlígéretet sejtet: Az álomnő. Joggal merül fel bennünk a kérdés, ki is ő? Azt hihetnénk, hogy a borítófotó ad majd számunkra némi magyarázatot, hiszen a képen az írónő - noha tagadja, hogy önéletrajzi ihletésű lenne a könyv - félprofilja erősen erre hajaz. No meg az Álarc című film plakátjára, feldobva a kérdést ki a rossz, és ki a jó ebben a történetben.

Mindenesetre a regényt végigolvasva sem kapjuk meg az egyértelmű választ, ugyan ki is az álomnő? Farida, a szépségkirálynő, akinek félprofilja szintén rákerült a könyvborítóra, és akit a könyv elején megemlít, hogy azután el is felejtsen az írónő? Vagy Anna az, a főszereplőnő, aki történetesen kellemesen telt idomaival, sziporkázó humorával, minden férfi álma és erősen emlékeztet minket valakire? Lényeg, hogy nem az oly dús cselekmény miatt nem tudjuk az álomnő kilétét kikövetkeztetni.

A regény alapjául szolgálhatott, hogy néhány évvel ezelőtt Claudia Frei Tamással karöltve műsort vezetett a fekete kontinensen, így minden bizonnyal feljogosítva érezte magát arra, hogy elmondhassa, ismeri Afrikát annyira, hogy akár könyvet írjon róla. Az elsőregényesekre jellemző módon mindent papírra vetett az első ötven oldalon, ami csak az eszébe jutott, és a könyvet olvasva az az érzésünk, hogy még egy-két Leslie L. Lawrence regénybe is beleolvasott. Tényleg van itt minden, a félig magyar származású világszép szépségkirálynőtől a focivébére esélyes magyar labdarúgókig, és megannyi kaland a hernyóevéstől kezdve a helyi távolsági buszon kotkodácsoló csirkékkel közös utazásig. A regényt olvasva sok mindent megtudunk Claudiáról, többek között azt is, hogy azon sokak közé tartozik, akik szerint a Bridget Jones alapmű, ha igazán szemtelen akarok lenni, ez esetben nem is tud elvonatkoztatni tőle az olvasó. Anna nevét akár nyugodtan ki is cserélhetjük Bridgetre, annyira megegyezik a két karakter.

Adott egy harmincas évei elején járó szingli, Kertész Anna, aki újságíróként Afrikába utazik, hogy interjút készítsen a híresen gyönyörű Farida szépségkirálynő családjával. Ám egy repülőgép-szerencsétlenség és egy jóképű idegen eltéríti és hátráltatja célja elérésében. A jóképű férfival végül szorosabb kapcsolatba kerül, mint azt valaha is remélte, és együtt szelik át keresztül-kasul Afrikát, képtelenül izgalmas kalandokat átélve útjuk során.

Idáig egy szokványos és nemkülönben lapos lektűrről számolhatnánk be, ám ekkor úgy tűnik, az írónő visszaolvasta az eddig leírtakat, és rádöbbent a hősnője és Bridget Jones kísérteties hasonlóságára, ezért bőszen nekiállt kitalálni egy „hihetetlen” bűnügyi történetet, önmaga számára is jól összekuszálva a szálakat. A regény végén csakúgy odadobja a „nyilvánvaló” megoldást, ahelyett, hogy kibogozta volna együtt az olvasóval a gubancos történetet. Természetesen a romantikus befejezés sem hiányozhat, hogy ezzel végleg összezavarjon minket, mi is volt a célja a romantikába ágyazott, szöveg kohézió nélküli krimi történetnek. Ha a műnek lenne végkicsengése, minden bizonnyal ez lehetne: nem kell a világ végére elmenned, hogy megtaláld az álomnőt, csak észre kell venned, hogy épp ott áll előtted.

Összességében egy dolgot tud nyújtani a könyv, a jópofa sztorizgatást, mely élőbeszédben, egy pohár bor mellett, a barátnőnktől még szórakoztathat is minket, de egy könyvtől ennél jóval többet várnánk. Noha a könyv bulvárértéke bizonyára magas, hiszen, ha lehet hinni az eladásoknak - a terjesztők jóvoltából - a regény igazi bestseller, irodalmi értéke azonban csekélyke.