Nos, az első és legfontosabb, hogy a minőségi tequilát konyakospohárban szolgálják fel, és kortyolgatva kell elfogyasztani – árulta el Keresztes Ferenc, amivel nem kis meglepetést okozott nekünk. Nem is a pohár miatt, de hogy kortyolgatva. Általában ugyanis, mint mindenki más, egy hajtára isszuk. Egymásra villanó kétkedő szemekkel fogadtuk a hallottakat, majd a mestert figyelve ismerkedtünk meg újra, az általunk előszeretettel fogyasztott mexikói itallal.

Hasonlóan, mint más párlatoknál, itt is először az orrunkat kell használni. Az első konyakospohárba az el Jimador Blanco került, amelynek illatát nehéz jól leírni. Kicsit édeskés, de mégis inkább semleges aromájú. Az első bátortalan kortyok után legtöbben csak azt éreztük, hogy itt bizony egy 38 fokos tequiláról van szó, de ennél többet mi nem tudtunk volna megmondani az italról. A második fajta az el Jimador Reposado volt, amiről fontos elmondani, hogy hiába sötét a színe, nem egyenlő a gold tequilával, az ugyanis csak a színezékek miatt aranybarna, míg a reposadónak a tölgyfahordós érlelés kölcsönöz lágy karamell színt. Aromájában is az égetett cukor illata köszön vissza, az első korty pedig bársonyos, telt ízvilágot ismertet meg velünk. Őszinte leszek, a tiszta tequila kóstolás úgy vélem nem női feladat, így másodjára sem sikerült annyira éreznem a különbséget. Azonban Keresztes Ferenc gondolt a női résztvevőkre is, és két tequila alapú koktél is a poharakba került.

Miközben eltanultuk a tequilafogyasztás csínját-bínját, rengeteg érdekességet is megtudtunk a mexikóiak nemzeti italáról. Időszámításunk előtt 1200-ban az olmékok és a maják is előszeretettel fogyasztották az agavéből készült párlatot. Bár sokan abban a tévhitben élnek, hogy a tequila kaktuszból készül, valójában a liliomfélék családjába tartozó agave növény leveleit használják fel az előállítása során. A betakarítást a jimadorok máig kézzel végzik, a tüskés leveleket machetével vagdossák le, majd egy ásóhoz hasonló szerszámmal a nektárt tartalmazó gumószerű szívet vagy óriástobozt is leválasztják a növényről.

Érlelés szempontjából két fajta tequilát különböztethetünk meg. Az érlelés nélküli tequilák közé tartozik a silver és a gold, utóbbit nem csak színezik, de ízesítik is. E kettőnél terjedt el a só, citrom illetve a fahéj, narancs használata, hogy a kellemetlen utóízeket elvegyék. Ezek a kevésbé minőségi, akár kommersznek is nevezhető változatok. A két hónapig vagy annál tovább, akár évekig érlelt tequilák között található a blanco, a reposado és az anejo. Előbbit legalább két hónapig érlelik, utóbbi kettő érlelési ideje viszont több hónapig, illetve az anejo esetében évekig is eltarthat.

Az általunk kóstolt el Jimador tequilákat Amatitánban készítik, ahol a százszázalékos agave tartalomra esküsznek. Az így nyert minőségi tequilákhoz nincs szükség a fűszerekből és citrusfélékből álló kísérőkre. Keresztes Ferenc szerint nem csupán a kellemetlen utóízek miatt terjedt el ilyen nagymértékben a citrom és só használata, hanem mert ezáltal a tequilafogyasztás igazi rituálévá válik, ami különlegessé tette a mexikói italt az európaiak szemében. Persze a rituáléról nem kell leszokni, azt viszont érdemes tudni, hogy ha minőségi tequilázásban gondolkodunk, akkor annak nem a citromos változat a módja.

Így ha legközelebb tequilázásra adjuk a fejünket, kérjük a hosszan érlelt párlatokat konyakos pohárban, és urasan kortyolgassuk el. Egészségünkre!