Vanyarc szlovák nemzetiségi település, ami elsősorban a folklórban és a gasztronómiában érvényesül. A folklórműsort a Rozmarín Hagyományőrző Együttes fiataljainak lopatkás táncával nyitják meg, a lopatka nem más, mint a haluskaszaggató lapát.
A sztrapacskafőző versenyen 24 csapat főzi a kóstolót a zsűrinek és a vendégeknek. Kora délután kezdődik a haluskaevő verseny, amelyen nem a mennyiség számít, hanem a gyorsaság. A szlovák nemzeti ételnek számító sztrapacska és haluska valójában ugyanaz, alapanyaguk a reszelt krumpli, a liszt, a só és a tojás, ugyanakkor Szlovákiában a sztrapacskához káposzta, a haluskához brinza (juhtúró) tartozik.
Az idén már kilencedik alkalommal megrendezett vanyarci fesztiválon minden évben vendégül látják egy-egy tájegység szlovák régióját. Idén a szarvasi szlovák régió tagjai főzik majd a szarvasi haluskát, érkezik a zenekaruk Mótyán Tibor vezetésével, és ott lesz a fesztiválon csuhéból dolgozó kézművesük is.
Meghívták a rendezvényre a szlovákiai testvértelepülés, Alsósztregova (Dolná Strehová) delegációját, valamint a besztercebányai Haluskás Civil Szervezetet is. Utóbbiak a Zsolnai járásban fekvő Terhelyben (Terchová) szervezik a Haluskafőző- és -evő Világbajnokságot, amelynek rendszeres vendége Vanyarc. A besztercebányaiak főzik az eredeti juhtúrós haluskát.
Szombaton a kézművesek utcája várja a látogatókat, a gyerekeket Szilágyiné Suba Éva táncoltatja meg az aprók táncházában, lesz fa körhinta, népi játszóház, lovaglás, sétatraktorozás, de a vendégek a tájházat és a viselettörténeti babagyűjteményt is megnázhetik.
A napot táncház zárja a Kóborzengő Zenekarral Vanyarcon.
Forrás: MTI
Kommentek