A vallás intim dolog, a regényed pedig pont az ehhez való viszonyodról szól olyan szókimondóan, mintha egyetlen gondolatot sem cenzúráztál volna. Bátor dolog ennyire őszintén kitárulkozni, nemcsak a külvilág miatt, hanem mert az ember bizonyos gondolatokat inkább magának tart meg...

A mai világ egyébről sem szól, mint kukkolásról, megszellőztetésről, titkos felvételekről, lehallgatásokról, listákról, "coming-out"-ról. Mindenki kíváncsi mások titkaira, mialatt a saját kis aljas vagy épp kegyes dolgait elrejti, mert azt hiszi, sebezhetővé válik, ha megnyílik. Az emberek azonban titkaikkal együtt is sebezhetőek. Sőt! Ha valaki titkokat rejteget, előbb-utóbb találgatni, aztán rágalmazni kezdik a kívülállók. A másik véglet, mikor előrukkolnak olyan dolgokkal, ami kínos lehet, ha nem mondják el (ügynökmúlt, nemi vonzódás), és a szenzációhajhász média, illetve az ellenérdekelt politikai csoportosulás fedi fel. Vagy csak egyszerűen kikezdi a lelket a senkinek el nem mondható… Nálam ez lehetett a fő motiváció.

Hogy az én regényem mennyire kitárulkozó? Az. De azért nem mindent adó. Amit ad, az az erő lehet. A Páternoszter tulajdonképp egy erőt adó történet, miszerint van egy fiatalember, akinek se keresztsége, se vallása, se hite, se családfája, csak áll a világban, a mindennapi „vérzivatarban” és agykiszívásban, és nincs menedéke. Eszmék bomlasztják, energiavámpírok élnek belső erejéből, és nincs egy kapaszkodó. Szerez hát magának. Felveszi az erdélyi, unitárius vallást. A keresztvízhez vezető út, a kételyek, tépelődések, fogadalmak és elmismásolt ígéretek, a zsákutcák, a külső körülmények – az ördögi kísértetek könyve ez, ahol nyugodalmat csak az utolsó bekezdés hoz.

Persze ez egy regény, és nem bulvárhír, csámcsognivalóan gusztustalan sztori. Így eleve kevesebb emberhez fog eljutni. Kevesebb olvasó már intimebb befogadást feltételez. Valószínűleg majd olyanok keresik, akik ismerik eddigi munkáimat, vagy hasonló kérdések nyomasztották, hasonlóképp keresték az utat. Talán épülnek belőle, talán megtagadják. De nem tanmesének szántam, hanem modern, irodalmi konfekcióban előálló confessiónak.

Tisztábban látod saját magadat, hogy papírra vetetted azt a folyamatot, amit átéltél, vagy leírtad, amit akartál, de már nem okozott újabb felismerést?

Tisztábban. Az év, amelyben íródott a regény, sorsfordító volt az életemben. Megházasodtam, gyermekem született, megkeresztelkedtem, az irodalmi egyesületünk elhíresült, és komolyabban kezdtem hozzáállni a világhoz. Azt hiszem, rájöttem, hogy az irodalom a fő csapásirány, amin közlekednem kell. Addig írtam-írtam, de magam sem gondoltam komolyan. Azóta többet áldozok bele, és jönnek is az eredmények. 2007 megtanított célirányosabban élni. Hogy mást ne mondjak: öt év alatt négy kötet, két ösztöndíj, egy elismerés jutott nekem, és öt támogatás a Kelemen Körnek. Korábban minden lassúbb volt… Nem lettem persze törtető, parvenü, de vannak céljaim, amelyekhez ragaszkodom, ha odázom is a megvalósítást, végül felteszem az i-re a pontot.

Van benned még folytatás a témával kapcsolatban?

Nem hiszem, hogy ezt a fonalat felvenném még egyszer. A Páternoszter, a hitre és vallásra találás könyve, így kerek (legalábbis számomra), ahogy van. Rengeteg a feldolgozható létszegmens, és nem jellemző rám, hogy ugyanazt a sarat dagasszam egész életemben. Magamat is csak annyira írom, amennyire szükséges. Most-akkor, 2007-ben nagyon szükséges volt. Egyébként már rég máshol tartok. A kötet a megjelenéshez képest öt évvel korábbi lét- és gondolati állapotomat tükrözi. Hitelesebb lett volna egy fokkal, ha akkoriban lát napvilágot, de erejéből szerintem azóta se vesztett, sőt, sokat finomítottam rajta.

Kellett egy biztos háttér, egy kiadó, amely a PONT lett. Most már ha írok, nem azon kell töprengenem, hová vigyem a kéziratot, hanem azon, mi legyen a következő téma. Számítanak rám és ösztönöznek, hogy alkossak! Közben tovább is léptem, és élve a lehetőségekkel novelláskötetet jelentettem meg (Ecettel savanyítok), amely a mozgássérültek világába enged betekintést, illetve írtam egy kerékpáros regényt, amely talán jövőre jelenik meg.

Abban, hogy leírtad mindazt, amit átéltél, van egyfajta jó értelemben vett tanítói szándék is, esetleg segíteni akarás másoknak?

Igazából szándék nincs. De lehet ilyen hatása. A mozgássérültekről szóló novelláskötetem egy kritikusom képviseleti prózának nevezte, amely ebből az önös, riszáló-magamutogató irodalmi jelenlétkényszerből kiveszett. De az sem szándékoltan készült az adott skatulyacímke alá, csak be akartam mutatni egy szubkultúrát, egy zárt világot, amelyet az idegenkedés és a lesajnálás vett körül.

Ma Magyarországon egy önvallomással megjelenni a könyvpiacon, ritkaság...

A szépirodalom piacán mindenképp, bár vannak, akik a határmezsgyén billegnek. Viszont a bulvárban nem ritka. De a könyvem más. A vallomás mélyebb rétegeket szánt föl. És a Páternoszter nem is csak önvallomás, hanem kritika korunkról, amely minden jót el akar venni az emberektől, és csak a jónak hazudott egyetlennel, a pénzzel kárpótol. Az utolsó fejezet egy nagy tabló, a rendszerváltás utáni típusok felvonulása. (Velük szemben igyekszem odaérni a belvárosi unitárius templomba, hogy meghajoljak az egyisten előtt). Kicsit hasonlatos ez a felvonulás Gogol Nyevszkij proszpektjéhez. A társadalomkritika, a görbe tükör felállítása pedig nem idegen tőlem, hiszen írtam pikareszk regényt is Gángoly Attila írótársammal, amelyben regényszervező erő a kalandokon túl, de írtam állatmeséket is, ahol társadalmi karaktereket karikírozok, illetve az Ecettel savanyítok egy nagy nekiveselkedés a társadalom közönyének.

Szerinted miért érdekel sok embert jobban egy kitalált világ, mint egy valódi, őszinte fejlődésregény? Menekülés lenne?

Én is a kitalált világban hiszek, a fantázia hatalmában, a mesében, a sztoriban. Akinek nincs fantáziája, az ne akarjon mesélni! Ez a könyv tulajdonképp egy kiruccanás, az átlagnál több életrajzi elemet tartalmaz, és számtalan kódolt és kódolatlan utalást. Most, illetve akkor, öt éve, erre a magamba, magamhoz fordulásra volt szükség. Mint mondtam, saját sorsomban kalászérlelő év volt a 2007-es. Szárba szökkentem, belső meglátások révén, új célok elérése érdekében, és ellenálltam az elharapódzott szellemi nihil (műanyag nyelestehenek), az agyatlanság (szubkulturális felvonulások), a polkorrekt korlátoltság (lakáj írók rendszerkiszolgálása) és egyéb böszmeségek ellenében… Tulajdonképp addig még volt esélyem a végletesen szétvált irodalmi életben ide és oda is tartozni, hídszerepben tetszelegni, innentől fogva nem lesz. Már a valláskeresés, mint téma is leválaszt rólam lehetséges olvasókat, ítészeket, esélyeket. Ilyen tekintetben mindenki menekül, bizonyos dolgok kimondása elől (mellébeszél, semleges ügyekről ír), hogy pozícióit megtarthassa, én előremenekültem, hogy másféle pozíciókat alakíthassak ki, hogy tisztában legyek azzal kinek, mi fontos: a hovatartozás (érvényesülési szempontból) vagy az asztalra letett mű értéke. Hosszabb távon csak az utóbbiról lehet szó.

A kérdésre konkrétabban is válaszolva – az emberek zöme nem szereti, ha szembesül olyan dologgal, ami vele is megtörténhet. Az emberek nem szeretik a tükröket, mert előtte állva dönteni kell. Másik ruhát kell felvenni, új arcot kell varratni, bele kell köpni a tükörképbe, vagy szét kell verni a tükröt, vagy száműzni a környezetből, vagy mögé nézni, vagy elfogadni, ami benne van, de ahhoz szükséges a legnagyobb erő és önismeret. Én belenéztem az enyémbe, és megütköztem, mennyire meddő éveket tudok magam mögött. Ha valaki velem lesett/les bele akkori és mostani tükrömbe, ahol látszom, egészen mást talál(t): egy minden mindegy, szétmosódott figura helyett céltudatos arc tekint rá.

Ez a könyv a tizedik megjelent köteted, amely magyar negyvenes íróként szintén nem túl gyakori...

Azért írogatnak a velem egykorú írók is. Van, aki többet, van, aki kevesebbet. Nálam inkább a műfaji és témaválasztásbeli sokszínűség lehet érdekesebb az átlagnál. Hiszen írtam posztmodern kisregényt, fejlődés- és kerékpáros regényt, kétszerzős pikareszket, mozgássérültekről is szóló novellákat, Lúdas Matyit felélesztő epopeiát, szabad és kötött formájú verseket, modern állatmeséket, színdarabot. Mostanában a próza köt le. Ami persze lassúbb dolog, tovább írod, tovább molyolsz rajta, így ritkábban is jelensz meg. Igaz, van nem egy kész munkám is, és ha minden összejönne, ilyen fiókban és szerkesztőségekben heverő kéziratokból hirtelenjében három kötetet lehetne kiadni.

A köteted pont a könyvhétre jelent meg. Ez jó apropó egy kis összegzésre: mi változott az elmúlt évek keresletében és kínálatában?

Jómagam regényeket keresek, ha vásárolok, bár legtöbbször erre nincs anyagi fedezetem. A könyvhéten inkább az ismerősök közötti cserebere jellemző. Szerkesztő, kiadóvezető barátaim azt mondják, prózával érdemes kirukkolni, esetleg tanulmánykötettel, a vers, a cifra lom, nem fogy. De gyorsan hozzá kell tenni, ha nem fektetnek milliókat a reklámba, a legjobb regény sem fogy el egy ilyen végletekig felduzzadt kínálatban, ahol a Könyvhéten kívüli ötvenegy hétben is 10-30 új cím jelenik meg hétnaponta. Ez jó is, meg nem is. Jó, hogy mindenki megmérettetik, rossz, hogy minden relativizálódik, jó, hogy lehet választani, rossz, hogy elvész az érték a dömpingben, ha nem áll mögötte egy pénzes apparátus.

Milyen tendenciát látsz a következő években a magyar kortárs irodalom berkein belül?

Remélhetőleg kifullad a semmiről sem szóló szöveggyár, és elnémulnak ennek iparosai, vagy legalábbis a helyükre kerülnek, kipukkad az önreflexív szószapora, és helyébe lép a száműzött, de elpusztíthatatlan mesélő próza, legyen az bár posztmodern jegyekkel építkező, netán mágikus realista, vagy abszolút hagyományos szerkezetű, nyelvezetű történetmondás. És lesöpri a plágiumszerű vendégszövegelést a szabad alkotói fantázia.

...és mi az ami téged foglalkoztat annyira, hogy a következő köteted alapja legyen?

NKA-ösztöndíjban részesültem idén, így megírom régóta dédelgetett regényötletemet egy házról, amelynek lakói a legkülönbözőbb értékfelfogásokat vallották koronként. E regénynek a ház lesz a helyszíne, a ház lesz a történeteket összekötő kapocs, ahogy Ivo Andričnál a drinai híd. Egyelőre azonban csak ennyi. Talán befejezem Maj Om Ce-meséimet is, amelyek keleti, álbölcseleti kisprózák.