E cikk a korábbi tervek szerint egy az egyben arról szólt volna, hogy milyen a világhírű együttes, a Cirque du Soleil legutóbbi, Budapesten látható előadása. Ez egészen addig így is volt, amíg a nyitónapon el nem mentünk megnézni az Alegríát, amely – akárcsak a többi Cirque du Soleil-darab – most is csodálatos jelmezekkel és remek látványvilággal várja a nézőit. Meg néhány kultúrbunkóval, sajnos.

...és, hogy kiket neveztünk el kultúrbunkónak? Nos, azokat, a közönség soraiban ülő embereket, akik úgy érezték, nekik aztán szinte bármit lehet. Kikkel is kezdjük? Mondjuk azokkal, akik úgy vélik: nem baj, ha késnek, hiszen ez ugye nem egy színház, tehát nem kell időben érkezni. De nem elég, hogy nem kell időben érkezni, ha odaértünk, nem számít, hogy már éppen csuknák be az ajtókat, hogy a felvezető szám már megy – esetleg a harmadik-negyedik –, még a perecet, üdítőt meg kell venni, mert anélkül nem lehet létezni. Az képtelenség. Sebaj, miután megveszi, keresztülmászva mindenkin beül a sor közepére. Ó jaj, de elfelejtett pisilni, na akkor kedves szomszédaink, kérjük álljanak fel újra, mert hát nekem, a kultúrbunkónak, muszáj kimennem a mosdóba, hiszen nem voltam ott az előadás elején, így nem hallottam, hogy lesz egy 20 perces szünet – körülbelül 30 perc múlva. De persze, ha a hátralévő fél óra alatt valami még eszünkbe jut, akkor is feltétlen ki kell mennünk a nézőtérről.

Ezzel a leírással a fent említett "faj" egyik típusát ki is veséztük. Jöjjön a következő típus: azt kérték, hogy kapcsoljam ki a telefonom? Bocs, nem hallottam. De még annyi sem jut magamtól eszembe, hogy némára állítsam a készüléket. A tegnap esti előadás alatt több néző mobiljának is sikerült hangosan megszólalnia. Míg a néhány székkel mellettem ülő fiatalember gyorsan elnyomta a hívást, addig valahol a nézőtér másik részén helyet foglaló személynek ezt már nem sikerült megtennie, így tulajdonképpen az egész Aréna szurkolhatott azért, hogy adja már fel végre a hívó. A fránya készülék ugyanis pont egy halkabb, dramaturgiailag szomorúbb rész alatt kezdett el csengeni, így még szerencsétlen művész is végighallgathatta azt. Mert hát szerencsére a lendületesebb és ezáltal hangosabb zenével aláfestett részeknél csak azok élvezték a csörgést, akik az adott személyek közelében ültek.

Telefon-alfaj kettő: ő ugyan lehalkítja a telefonját, viszont ha keresik, akkor kíméletlenül felveszi. Hiszen ő fontos. De olyannyira fontos, hogy nem emeli meg a hátsóját, áll fel és vonul ki a teremből – pedig legalább a sor szélén ült –, hanem nagyon nyugodtan elkezdi megbeszélni a megbeszélendőt, ott azonnal ültő helyében, nehogy a show-t közben elmulassza. Mindeközben persze alanyunk nem érzékelte a környékéről rá szegeződő tekinteteket. Majd miután „befejezte” a hívást, fennhangon tájékoztatta a mellette ülő úriembert, hogy miről is szólt a beszélgetés.

Mindezek után jöjjön, a „nekem muszáj fotóznom, hiszen meg kell mutatnom, hogy itt voltam típus”. Őt az nem zavarja, hogy szintén a show elején elhangzott: kérjük ne fényképezzenek, de leginkább vakuval ne. Ami józan paraszti ésszel nyilván érthető, hogy miért: artisták dolgoznak, nem feltétlen veszély nélkül a színpadon, nyilván nem lenne túl jó, ha egy ugrást azért rontanának el és történne baleset, mert egy vaku a szemükbe villan, amitől egy pillanatig nem látnak. De hát van, akinek ezt nem sikerül felfognia és muszáj fotóznia, hiszen meg kell mutatni a haveroknak, hogy ő látta a Cirque du Soleilt, de leginkább ki kell posztolni a képet a Facebookra. Naná. Facebookozni megtanult, de azt a tudást már nem sikerült elsajátítania, hogy a vakut, hogyan is kell kikapcsolni a telefonján, ha a kérés ellenére mégis szeretné megörökíteni a pillanatot.

Azon gondolkodtunk, hogy vajon ezek az emberek ugyanezt például egy színházban is megteszik-e, vagy csupán azért mert a Cirque du Soleil előadásának helyszíne a Papp László Sportaréna, ezért szerintük ott jóval többet lehet, mint egy teátrumban? Vagy nekik teljesen mindegy lenne, hiszen a színházban is kifizették a jegyet, ezáltal ott is azt csinálnak, amit csak akarnak? Szerencsére a közönség nagy része nem ilyen volt, de egyre több rendezvényen találkozunk a gombamód szaporodó kultúrbunkó faj képviselőivel, ami minket szomorúsággal tölt el. Hiszen a kultúra nem arról kellene, hogy szóljön, hogy megveszek egy jegyet egy menő darabra, hogy elmondhassam: én ott is voltam...

A végén pedig térjünk vissza eredeti témánkra, a Cirque du Soleil Alegría című előadására. A show most is kitűnő, a társulattól megszokott módon tökéletesen kidolgozott produkciókat láthatunk. Az Alegría még pénteken-szombaton és vasárnap délután látható nálunk.