Sokan sokféle véleményt megfogalmaznak az új, immáron magyar nyelvű és bővebb magyar tartalommal megjelenő YouTube videómegosztó portálról. Bár a YouTube-ot senkinek sem kell bemutatni, a magyar változat azért mégiscsak újdonság. Mostantól ugyanis jóval több hazai tartalmat ajánlanak a nyitóoldalon, illetve a közösségi koncepció alapján sok esetben olyan videókat láthatunk kiemelt helyen, amelyet épp valamelyik Google+-os vagy Facebook-os ismerősünk osztott meg.
A már hónapok óta részleges magyar fordítással rendelkező portál most nemzeti színű szalagot is kapott a logójára.
A lépés mögött persze összetett üzleti és jogi konstrukció is húzódik. Ennek megfelelően a hazai közönségre szabott tartalmak után bevétele származik az Artisjusnak (ez a közös hazai szerzői jogkezelő, amelyen keresztül a magyar művészek bevételhez jutnak - a szerk.), illetve a videók mellett megjelenő hirdetésekből maga a videó szerzői jogait birtokló művész is.
A YouTube emberei egyébként tárgyalásokat folytatnak a hazai tévécsatornákkal, hogy azok videóarchívuma is hivatalosan bekerülhessen a videómegosztó portál rendszerébe, így számos műsor utólag megtekinthető lesz a magyar verzióban.
Kommentek