Kultography

Hajléktalanokat lát vendégül a Katona József Színház

Hajléktalanokat lát vendégül a Katona József Színház

Kultography írása itt: - 2011-12-27 09:00

A csoportban hajléktalan és nem-hajléktalan emberek dolgoznak együtt a lakhatáshoz való jogért és a hajléktalan embereket sújtó kirekesztés, kriminalizáció és előítéletek ellen - olvasható a Katona József Színház közleményében.

Csalog Zsolt Csendet akarok című művében, amelyet Fullajtár Andrea először 1998-ban, főiskolásként adott elő, egyes szám első személyben meséli el egy Budapesten élő hajléktalan nő életét. Az egyórás előadásban, amelyet Zsámbéki Gábor rendezett, egy vidékről a városba kerülő nő múltja és jelene elevenedik meg, a rosszul sikerült házasságon és a munkahelye elvesztésén át a fedél nélküli mindennapok, a nyomorig taszító deklasszálódás leírásáig.

„A hajléktalanság kérdését ma leginkább tehetetlenség és érdektelenség övezi, ezért rendkívül fontos, hogy az emberekben tudatosítsuk ezt a problémát. Reményeim szerint az előadás a maga eszközeivel hozzájárulhat ehhez” - idézi a közlemény Fullajtár Andreát, aki szerint a Katona és A Város Mindenkié csoport december 27-i akciója is éppen ezért lényeges gesztus.

Forrás: MTI/Kultography

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása