Kultography

Magyar Teátrum Díj - évzáró színházi gálaest Békéscsabán

Magyar Teátrum Díj - évzáró színházi gálaest Békéscsabán

Kultography írása itt: - 2011-12-21 09:40

A Magyar Teátrum Díjat 2010-ben alapította a Magyar Teátrumi Társaság és a Magyar Teátrum című lap azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a kulisszák mögötti színházi háttér- és kiszolgáló szakmákra, valamint erkölcsi és anyagi elismerést nyújtson az azokat kiemelkedően magas szinten művelő szakembereknek. A díjazottakat az idén is a társaság elnökségi tagjait, a lap főszerkesztőjét, és a gálaestet rendező színház igazgatóját magában foglaló zsűri választotta ki azon jelöltek közül, akiket két-két állami díjjal (Kossuth-díj, Kiváló-, vagy Érdemes művész cím, Jászai-díj) kitüntetett színész és a Magyar Teátrumi Társaság valamely tagszínházának igazgatója nominált.

Maga a díj egy csapágyat formázó alkotás, melyről a tavalyi, első díjátadó gálán az elismerés kitalálója, a Magyar Teátrum főszerkesztője, Fekete Péter színházigazgató a következőket mondta: "Tekintsük úgy a háttérmunkásokat, mint egy-egy csapágygolyót, akik, mint a forgószínpad csapágyában az igazi golyók egymáshoz érve forgatják, mozgatják a színház nagy gépezetét. Vegyünk egyet ezek közül a golyók közül, és egy estére fényesítsük meg, aranyozzuk be, helyezzük vissza a többi közé és adjuk át díjként.

Az aranyozott csapágyak mellé a díjanként 1000 euró is jár, melynek felét a díjazott színháza állja, a másik felét, valamint a gálaest és tévéfelvétel költségeit pedig a főtámogató QUAESTOR Csoport, és további támogatók, a Pelyhe és Társa Kft., a Zaj Rendszerház Kft., valamint a Színpad- és Emelőgéptechnika Gyártó és Szolgáltató Kft. teszik hozzá.

A díjakat az idén is neves színházi és közéleti személyiségek adják át, a gálaest műsorában pedig a Jókai Színház és a Magyar Teátrumi Társaság más tagszínházainak színművészei szerepelnek. A fellépés sorrendjében: Szomor György, Besenczi Árpád, Ozsgyáni Mihály, Katkó Ferenc, Nemcsák Károly, Hűvösvölgyi Ildikó, Gubik Petra, Sára Bernadett, Gregor Bernadett, Vasvári Csaba, Gulyás Attila, Vastag Tamás, Lapis Erika, a Jókai Színház társulata, ének- és tánckara, valamint zenekara, Gulyás Levente vezetésével.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása