Tarlós István a nyílt levélre adott válaszában azt írja, hogy megdöbbenéssel olvasta a levelet és visszautasítja az abban foglaltakat. Vitatja, hogy „politikai célú területszerzésről” lenne szó, és „öntelt és elbizakodott gesztusnak” véli, hogy az elnök a választópolgárok összességének a nevében ír.
„Ön szerint politikai célú területszerzés, hogy összesen két változtatást hajtottunk végre a színházak vezetésében? Esetleg politikai haszonszerzésnek véli, hogy Szirtes Tamás, Bálint András, Puskás Tamás vagy Mácsai Pál igazgatók a helyükön maradtak? Netán azt, hogy az általunk díszpolgárrá avatott Zsámbéki Gábor által javasolt igazgatót szavaztuk meg a Katona József Színház élére? Esetleg azt ígértem volna, vagy elvárható volna, hogy egyetlen változás se következhessen be a vezetésekben? Talán valamikor is így volt ez? Mi köze van az Ön feltételezhető valódi motivációjának a kulturális sokszínűséghez? Elmondom önnek: semmi” - olvasható a főpolgármester levelében, aki azt is Magyar Színházi Társaság elnökének figyelmébe ajánlja, hogy olvassa el Koltay Tamás korábbi kritikáját az Új Színház vezetéséről, vagy nézzen utána, kik akarták Márta Istvánt 2007-ben leváltani.
A Magyar Színházi Társaság szombaton közreadott levele azt nehezményezi, hogy a korábbi döntésekkel ellentétben most indoklás sem jelent meg a főpolgármesteri hivatal részéről. Kifogásolják továbbá, hogy a meggyőző arányú, szakmai indokokkal alátámasztott ajánlás ellenére (a bizottság 6:2 arányban a másik pályázót támogatta) a fenntartó más döntést hozott, és ismételten egy ismeretlen tartalmú pályázatot ítélt győztesnek a széles nyilvánosságot kapott másik pályázattal szemben.
A Magyar Színházi Társaság és a színidirektorok azután írtak levelet, hogy Dörner György színművész lett az Új Színház igazgatója az intézmény élén 13 évig álló Márta István helyett.
Forrás: MTI
Kommentek