A legjobb kubai zenékre, feledhetetlen hangulatú órákon sajátíthatod el a látványos és népszerű salsát, a Salsa Fuertében. Debrecentől kezdve egészen Szombathelyig tizenhárom különböző helyszínen folyik az oktatás, de az iskola évente több workshopot, és egy nagy nyári tábort is szervez diákjainak. Minden héten, pénteken az iskola vezető tanára, Polgár Tamás, művésznevén DJ Tombao tart fergeteges salsa partyt a Széchenyi kert Étteremben, Budapesten, ahol rögtön ki is próbálhatod az órán szerzett tudásodat.
A híres Csokonai- és Nívó díjas Budai Táncklub jövőre ünnepli 50. életévét. Kicsiktől a nagyokig itt mindenki megtalálja azt a mozgásformát, ami „testhez álló” számára. Klasszikus balett, mozdulatművészet és kéziszeres gimnasztika, akrobatika, modern tánc és még sorolhatnánk – a paletta nagyon széles. Itt tanít Dalotti Tibor is, a többszörös magyar, Európa- és Világbajnok Botafogo táncegyüttes vezetője, akitől társastáncot tanulhatnak az érdeklődők.
„Én a Harmóniába járok” – lehetett és lehet hallani ma is oly sok embertől ezt a mondatot. A társastáncolók kedvelt helye 1987-ben nyitotta meg a kapuit, és nemcsak tanfolyamok, de különböző táncestek is biztosítják a szórakozást, melynek megkoronázása a híres Harmónia bál.
Sejtelmes és érzéki, a csábítás művészetének is nevezik, nem más ez, mint a hastánc, melyet a Maya Dance táncstúdióban profi módon elsajátíthatsz. Székely Maya, a Miss Hastánc Hungary nyertesének óráin, bárkiből a kelet királynője válhat. Tánccsoportja, a Ya Amar Dance Company 2007óta a magyar hastánc versenyek dobogósai között szerepel, idén már két első hellyel is büszkélkedhet.
Az Oktogon Budapest egyik legelső tánciskolája, ahol több mint húsz táncstílus közül választhat a ropni induló nebuló. A tanfolyamokon kívül különböző rendezvények, többek között a Szombat esti láz elnevezésűn is pöröghetnek azok, akik a tanfolyamoknál még többet akarnak.
Aki a street dancet szereti vagy a balettet, a zumbát vagy a musicalt, esetleg az akrobatikus rock&roll után érdeklődik, jó helyen jár a Kolosy Táncstúdióban. Számos táncfajtát kipróbálhat az érdeklődő, és annak ellenére, hogy egy bevásárlóközpontban van a stúdió, aki beérkezik, mégis egy kis külön világban találja magát.
Az Utcai Táncok Egyesületnél kicsik és nagyok, fiatalak és idősebbek is belekóstolhatnak a street funk, az electro-funky és a break világába is. A több fellépő csoporttal rendelkező egyesületnél, a hangsúly az egész napos munka,
iskola utáni kikapcsolódáson és a mozgás szeretetének kialakításán van.
Egy kis Boogie-Woogie és Rock&Roll vagy inkább a West Coast Swingbe kóstolnál bele, bármelyiket is választod, a Belvárosi Tánciskolát ajánljuk számodra. Emellett még a latin táncok és társas táncok világával is megismerkedhetsz, hiszen az iskolában, ha egyszerre több tanfolyamon is részt veszel még kedvezményt is kapsz.
A csak néhány éve indult JAM már híressé vált a tánckedvelők, főleg a swingelők körében, de van sok minden más is, ami szemnek, lábnak ingere: többek között salsa és balboa. Sőt, magyar néptáncot is lehet tanulni, ami ma már ritkaságnak számít a tánciskolák között. Hétvégi intenzív kurzusok keretében is tanulhatnak a táncolni vágyók.
Akinek elege van már a társastáncokból és inkább valami érdekességgel ismerkedne, számára a Blackbird Irish Dance School a jó választás, ahol nem csak a Lord of the Dance jól ismert showtánc elemei köszönnek majd vissza, hanem a hagyományos ír néptánc is előtérbe kerül.
Kommentek