Marian Szewczyk és Michal Szewczyk lengyel természetfotósok kiállítása
A Magyar Természettudományi Múzeum szeptemberi kiállításán két lengyel művész fotóit ismerheti meg a közönség. A tárlat Dél-Lengyelország festői szépségű virágait és állatait mutatja be, mégpedig Homoki-Nagy István Gyöngyvirágtól lombhullásig című albumának tematikája és hangulata alapján. Marian Szewczyk ugyanis – eredetileg botanikus és biológus – e magyar mű hatására fordult a természetfotózás felé, s e kiállítással a magyar természetfotózás atyja előtt is tiszteleg.
Michał Szewczyk, Marian Szewczyk fia számos neves fotósversenyen nyert első díjat, emellett országos pályázatok többszörös különdíjazottja. Apjával osztozik a természet iránti rajongásban, s a fotószenvedélyben egyaránt.
A kiállítás szeptember 1. és október 31. között tekinthető meg
Kálvin téri pillanatok
Vajon emlékszünk még arra, milyen volt a Kálvin tér a metróépítés előtt? És még korábban? Formanek Gyula, a Ferencvárosi Önkormányzat alpolgármestere kezdeményezte, hogy a metróépítés miatt elkerített tér palánkjain fotósorozat hirdesse az egykori Kálvin tér hangulatát, amíg az új el nem készül. Nemcsak a fotók elhelyezésére volt szükség, hanem arra is, hogy a palánkok valamivel hátrébb kerüljenek, nagyobb teret engedve ezzel az arra sétálóknak és a képek hatásának is. A kiállítás megtekintése összeköthető egy könnyű belvárosi sétával, melynek végállomásaként akár a Prága kávézó is szolgálhat.
Hibriditás a Kárpátok között - Az Irokéz Gyűjtemény és a rendszerváltás
Az Irokéz Gyűjtemény a ’90-es évek Magyarországának alkotásaiból összeálló sajátos tárlat. A gyűjtemény az összegyűjtött műalkotások és az alkotók körének szempontjából egyedülálló. A korszak egyik legnagyobb és legsokoldalúbb magángyűjteményének neve éppúgy felidézhet egy gazdasági ágazatot, mint egy észak-amerikai indián törzset.
Az alkotások reflektálnak arra a társadalmi valóságra, amelyet a rendszerváltás utáni idők hibrid jelenségei jellemeztek, s amely útkeresés volt az addig jellemző egykultúrájú és –eszmeiségű világhoz képest.
A gyűjtemény szeptember 11. – november 20. között tekinthető meg Debrecenben a MODEM-ben.
Kyoko Aihara: Párbeszéd a kimonókkal
A Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum szeptember 6-10. között mutatja be a Gésák című nagysikerű könyv szerzője, Kyoko Aihara rendhagyó kiállítását, melyen maga szerző mutat be nagy értékű és híres ruhákat illetve gésákról készült fotókat, majd szót ejt a helyi szokásokról, szabályokról, a gésák rejtett életéről is.
„A mostani Párbeszéd a kimonóval című kiállítás az általam készített fényképek és leírások segítségével igyekszik bemutatni a geiko és maiko élethez kapcsolódó öltözeteket, festett és szőtt kimonókat, (azok elkészítésének módját, történetét, hagyományát), az évszakhoz kötődő szimbólumok változását, a vékony selyemből készült fejdíszeket, a fából készült lábbeliket és a speciális zoknit, valamint megismertetni a magyar látogatókkal a mai kézművesek műhelyeinek hangulatát, egy XXI. századi japán ember szemén keresztül.
A kiállításon fényképek, kimonók és a kimonó anyagok felhasználásával általam tervezett modern öltözetek is láthatók." – írja a szerző.
Budapest pozitív
Október 2-ig tart nyitva a Magyar Fotográfusok Házában az a kiállítás, amely Budapest Fotográfiai Ösztöndíj eddigi díjazottjainak alkotásain keresztül mutatja be Budapestet, a város sokoldalúságát, kulturális értékeit, emberi gazdagságát.
Tíz jeles fotóművész szemüvegén, avagy kép-üvegén keresztül ismerhetjük meg újra a jól ismert várost, ráadásul a tárlaton nemcsak a hagyományos értelemben vett, bekeretezett és egymás mellé akasztott fotográfiák várják majd az érdeklődőket. A művészek az ezredforduló után, egyéni stílusban megörökített meglátásai, tapasztalatai töltik majd be a teret, bemutatva a főváros legkülönfélébb rétegeit, az ambivalenciát, mely ezt a szűk világot jellemzi, az élményeket, amelyek ma, a harmadik évezredben Magyarország fővárosának, mindennapi életének ritmusának, arcát, formáját adják. Az utolsó teremben dokumentumfilmek láthatóak Budapestről, erről a nyüzsgő, sosem nyugvó élettérről.
Színház és varázslat - Rodolfó 100 - életmű kiállítás
Rodolfó halhatatlan. A bűvészóriás születésének századik évfordulója alkalmából rendez kiállítást a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ szeptember 6-18 között. Az életmű kiállítás mellett a látogatók gazdag betekintést nyerhetnek a hazai színházművészet kulisszái mögé, legyen szó hazai vagy külföldi, prózai vagy éppen zenés, valamint klasszikus vagy kortárs tánc előadásokról.
A képek a Teátrum Csoport művészeinek alkotásai. A csoport tagjai 2009-ben álltak össze azért, hogy, a kultúra, a színház iránti szeretetüket kifejezésre juttassák. A társaság sokféle: idősebbek és fiatalok, hivatásos művészek és hobbifotósok, ám közös bennük a művészet, elsősorban a színház és a fotózás szeretete.
Kommentek