Nemcsák Károly, aki augusztus 1-je óta vezeti a színházat, elmondta: a jövő évadra 89 szerződést kötött az előző igazgató a színház munkatársaival, a csoportos létszámleépítés 59 dolgozót érint. Ez azonban nem jelenti azt, hogy közülük senki nem dolgozik tovább a színházban.
Arra a kérdésre, hogy ki marad a színészek közül a József Attila Színházban, az igazgató úgy válaszolt: "azok, akik eddig játszottak az előadásokban, ha sikerül velük anyagilag is megegyezni, játszani fognak tovább".
Mint mondta, a megkötött szerződések között vannak határozott és határozatlan időre szólóak is. Ezenkívül vannak, akik jelenleg is vállalkozóként dolgoznak a színházban. A dolgozók tájékoztatására, a jelenlegi helyzet elemzésére augusztus 20. után társulati ülést hív össze az új igazgató, aki kinevezése után mondott le tisztségéről a Színházi Dolgozók Szakszervezeténél, amelynek eddig alelnöke volt. Kitért arra, hogy a háttérszemélyzet alkalmazotti jogviszonyban marad. "Mindenképpen szeretnék egyfajta állandóságot a színházban" - fogalmazott.
Nemcsák Károly elmondta, jelenleg a színház szervezési osztályának munkatársaival egyeztet arról, hogy a repertoár mely darabjait játsszák tovább. Ezután pedig az előadások közreműködőivel tárgyal a további közös munkáról, az őszi, a tavaszi bemutatóról. Tájékoztatása szerint abban az esetben tartják repertoáron az adott előadást, ha mindenkivel meg tud egyezni, hiszen beugrásra nincs pénze a színháznak. Így az, hogy valójában hányan búcsúznak el a József Attila Színháztól, melyik darab marad műsoron, csak szeptember elején derül ki - mutatott rá az új igazgató.
Mint kiemelte, a Fővárosi Önkormányzat garanciát vállalt a színház adósságainak rendezésére és a végkielégítések kifizetésére, erről a hónap végén dönt a közgyűlés. A fennálló jogi követeléseknek eleget tesznek - hangsúlyozta Nemcsák Károly. Arra a kérdésre, hogy a továbbiakban hány saját bemutatót tervez, még nem tudott válaszolni. Mint mondta, erre egyelőre nincs pénz, hiszen egy produkció létrehozása 15-20 millió forintba kerül. "Arra keresek lehetőséget, hogy amiért megdolgoztak a társulat tagjai, azért megkapják a pénzüket" - fogalmazott. Beszélt arról, hogy a befogadó színházi működés is kötelezővé teszi a saját bemutatókat. Mint mondta, ősszel és tavasszal hozna létre újra saját előadást, amelynek szerepeit elsősorban a tavalyi évben a József Attila Színházban játszó színészkollégáira osztaná.
Forrás: MTI
Kommentek