A Honvéd Táncszínház Mezőség című előadásával indul majd a várban otthonra lelő programsorozat, amely egészen augusztus 19-ig várja a táncok szerelmeseit. A nyitóelőadás a belső-mezőségi falvak táncait, dalait ismerteti meg a közönséggel, míg másnap már egy modern tánc show várja az érdeklődőket. A Variációk című darab remekül ötvözi a tradicionális néptánc elemeit más táncstílusokkal, például a hip-hoppal. A Varidance csoport vezetője, Vári Bertalan kiváló mesterek tanítványa, nevét legtöbben az Experidance-ből ismerhetik. A szerelmes lelkületűeket a Bailamor című flamenco-argentin tangó est, illetve a Tangó pillanatok című koncert és tangó show várja.
A Budapest Táncszínház a Bocs/Kék rapszódia című előadásával vesz részt a rendezvényen, míg a Pécsi Balett a Bolero/Change Back című műsorával érkezik a Budai Várban található szabadtéri színpadra.
Több előadás után is tartanak majd közös táncházat, ezek közé tartozik például a Variációk, a Bailamor és a Tangó pillanatok. Ez utóbbi esetében a művészek tangózni tanítják a látogatókat.
Majdnem minden előadást két alkalommal láthat a közönség, kivéve a július 28-ai Kalotaszeget, illetve az augusztus 19-ei záró rendezvényt, a Step By Dance-t. Ez a X. Kortárs Nyári Tánctanfolyam és Fesztivál Gálaestje. A programban a tánckurzus műhelymunkáiból láthatnak válogatást a nézőtéren ülők, illetve az est zárásaként a társulat a Kék rapszódia című előadást is eltáncolja.
Játék: Nyerj jegyet két főre a július 26-ai nyitóestre, amelyen a Mezőség című előadás lesz látható. A következő két kérdésre helyesen válaszolók között 3x2 főre sorsolunk ki jegyet az előadásra. Beküldési határidő: július 25. hétfő 15 óra. A nyerteseket aznap e-mailben értesítjük. A válaszokat: a jatek@kultography.hu címre várjuk, az e-mail tárgyába írjátok bele: nyári táncestek játék
1. Hol található a Nemzeti Táncszínház és ezzel együtt a Karmelita Udvar?
2. Mely terület táncait mutatja be a Mezőség című előadás?
Kommentek