Kultography

Néha a koktélokért is meg kell küzdeni

Néha a koktélokért is meg kell küzdeni

Kultography írása itt: - 2011-07-09 13:00

Nem indult egyszerűen a verseny, hiszen már a csónakba kerülés is kihívást jelentett sztárjainknak, mivel a megmérettetés helyszínén nem vezetett lépcső a Balatonba. Sebaj, hamar feltalálták magukat és a nagyobb eséseket elkerülendő, inkább elsétáltak az első lépcsőig.

A gumicsónak kormányzás a kihívást jelentett, de természetesen a női szakasznak öbb férfi is a segítségére sietett. Amint sikerült bevontatni a hölgyeket a startvonalhoz, és a testvérpár is odaevickélt valahogy, megkezdődhetett az egymással való küzdelem. Csónakkal szlalomozva kellett a vízen elhelyezett úszó kosárkákból összeszedni a koktélok hozzávalóit. Azt, hogy végül is ki ért hamar a célba, azt senki sem tudta megmondani.

A partra szállás könnyen ment, főleg hogy Éva a győzelem reményében már a szlalom verseny közepén kipattant a csónakból, és a csónakot kézzel húzva gyorsította meg a folyamatot. Versenyzőink pár perccel később már kötényben, mindenre elszántan álltak a koktélkeverő pult mögött. Itt megtudhattuk, hogy résztvevőink nem gyakorlott koktél készítők, már a shaker kinyitása is nehézséget jelentett.

Vastag Tomi megérdemli a fair play díjat, ugyanis előzékenyen segített az ellenfeleknek. A stílus mind két csapatnál igazán egyedire sikerült, Vastag Csaba például kézzel „facsart ki” egy fél ananászt.  Azt, hogy melyik koktélba végül mi került, nem lehetett nyomon követni, úgy járt mind a négy versenyző keze. A hölgyek inkább egy nagy vödörbe öntve adták át a művet, míg a fiúk stílusosan két pohárban tálalták a koktélokat. Balaton Soundos délutáni mókának a Finlandia versenye kitűnő volt, a koktél minősége azonban már kérdéses.

A mellettem álló profi mixer kérdésemre miszerint mit szól a munkálatokhoz csak ennyit mondott: inkább nem kommentálnám. Azt hiszem ezek után nyugodtan mondhatom, hogy nem hiába nem lett egyik versenyző sem mixer.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása