Nem, nem a rendezővel kezdjük, nem azzal, hogy ki az a Darren Aronofsky, hogyan jutott ide és miért sikerült neki ezt a filmet összehoznia...sőt, nem is ejtünk több szót róla!

Nem a Fekete hattyú lehet az egyetlen, amely a minket körülvevő világ egy szeletét és ahhoz való viszonyunkat akarja bemutatni nekünk. Lélekábrázolásról is hallottunk már, de sokkal ritkább az, amikor ez a kettő együtt jelenik meg. Megnéztük, és érdemes pontosítanunk a reá aggatott "pszichothriller" jelzőt. Inkább lelki dráma. Persze akár egy sima angol-magyar fordítással is ide jutnánk, mégis magyarul nem olyan borzongató. Persze ne is képzeljük azt, hogy egyáltalán nem az. A néző előtt lepergő filmkockákat figyelve csak egy-egy alkalommal van feloldás, a bő másfél óra alatt leginkább egy depresszív, a valóságtól történő elrugaszkodás ellen küzdő Natalie Portman-szimulátorral élhetjük át a történéseket. Már tudjuk, milyen nyomás van azokon a lányokon, akik nagyon fiatalon a tökéletesség mítoszát kergetik.

A Fekete hattyú történetének középpontjában egy ifjú, törékeny, de állhatatos balerina áll, aki A hattyúk tavának premierjére készülve elnyeri a főszerepet... A cselekménynek keretet adó eredeti mű Csajkovszkij csodálatos zenéjű operabalettje, amely - tekintettel XIX. századi születésére - jóval "körülményesebben" fejti fel a szálakat. Itt ez jóval leegyszerűsítve arról szól, hogy egy hattyúvá varázsolt lányba beleszeret a herceg, aki aztán örök hűséget fogad neki, hiszen az átok alól csak így menekítheti meg. A beteljesülés előtt azonban feltűnik a lány csalfa nővére, a fekete hattyú, aki megtévesztéssel elcsábítja a herceget. Ez lesz a bonyodalmak okozója és a szerelmesek egymásért vívott harcának gyújtópontja.

A történet érdekessége, hogy a filmbéli rendező (Vincent Cassel) egyetlen balerina számára álmodja meg az új szereposztást, aki így a "duplaműszak" miatt saját magában is kénytelen személyiségének kettősségét feltárni. A fehér hattyú szerepének megformálásához nélkülözhetetlen ártatlanság hamar hátránnyá válik benne, amikor a fekete hattyú tánclépéseihez inkább magabiztos nőiességre, spontánul hanyag tökéletlenségre lenne szükség. Bár az őt körülvevők mind bátorítják, saját magában egyre csak ellenségeket gyárt, míg rá nem ébred, hogy a legnagyobb ellensége saját maga. A filmnek ezzel az alapgondolatával nyilván már sok helyen találkozhatott bárki, itt nem is ebben, mint inkább a folyamat megjelenítésében és a benső viaskodások megformálásában van a lényeg elrejtve.

A 108 perces alkotásban van néhány "nyugalmat megzavaró" pillanat, de ezek a gyengébb idegzetű nézők fejfordításával átléphetők.

A Fekete hattyút 5 kategóriában jelölték Oscar-díjra, többek között a legjobb női főszerep megformálásáért és a rendezésért, de bezsebelt már jó néhány egyéb díjat is. Érdemes moziszékben megküzdeni vele.