Kultography

MacskAkna! Robbanásveszély! Visszavonulás!

MacskAkna! Robbanásveszély! Visszavonulás!

Blahó Dávid írása itt: - 2014-08-07 00:52

IMG_5998_head.jpgNémileg meglepő volt, hogy a poszt-rock színtér évtizedes múltra visszatekintő zajbrigádja, a 65daysofstatic, októberi koncertje után, ezen a nyári miniturnén újra útjába ejtette Budapestet. Váratlan, de a történtek vad fényében örvendetes húzás volt ez tőlük, és alig hiszem, hogy az A38 Hajót augusztus 5-én kényelmesen megtöltő közönség másként vélekedne erről.

A hazai erőket képviselő Silence produkcióját figyelve megállapítottam, hogy – némi túlzással – a poszt-rockot egyáltalán nem nehéz színvonalasan előadni. Kell egy jó alaptéma, aztán azt lehet szépen kibontogatni valahol 5 és 8 perc között. A végtermék pedig élvezhető lesz, már akkor persze, ha jól játsszák. És a Silence jól játssza. Teljesen ismeretlenül is volt miben megkapaszkodni a dalaik hallatán, rendben volt a kiállás is, és a nóták között igen komoly ovációt is kaptak. A végén elsütött Knight Rider betétért, összekacsintásokért és cinkos mosolyokért meg egy plusz ötöst is kapnak a srácok az ellenőrzőjükbe.

IMG_5793_resize.JPG

A következő „eresztés” már jóval távolabbról, egészen pontosan Svédországból érkezett. Az ef rutinos csapat, hiszen tavaly már az ötödik albumukat jelentették meg Ceremonies címmel. Összességében jól passzoltak az este poszt-rock áramlatába, ám az egységesen fekete ingekbe öltözött társaság mégis inkább elidegenítő hatást fejtett ki.

IMG_5836_resize.jpg

Nagyon atmoszférikus, de nagyon befordult volt a göteborgiak zenefolyama: kb. így érezheti magát Nils Holgersson a messzi északon, amikor Márton lúd hátán belefagy a lába a fapapucsba. Fő hatásuk a Katatonia és a God Is An Astronaut elegyében kereshető - utóbbiak tetten érhetők voltak a helyenként felhangzó, szöveg nélküli énekdallamokban is. Kapcsolattartásuk a közönséggel a nulla felé konvergált, ráadásul dalaik a stílushoz képest is igen lassan és nehezen fordították felénk az „orcájukat”, és a sok közbeiktatott zajfoszlány és leállás miatt azt sem volt könnyű eldönteni, hogy hol kezdődnek és hol végződnek a szerzeményeik. Néhol folkos dallamokat is megszólaltattak, ami enyhülést adott a komor témák között. Viszont ennyi derékból hajlongást egy Korn koncerten sem látni. Egy kicsit sok volt így egyszerre a svéd ötös melankóliája, de lehet, hogy csak én nem voltam rá kellően fogékony.

IMG_5848_resize.JPG

A 65daysofstatic olyannyira tökéletes koncertet prezentált, hogy éppen emiatt oly’ nehéz szavakkal visszaadni ezt a bő 90 percet. A hangzásuk lehengerlő és erőteljes volt – lassan már felesleges lesz méltatni az A38-at, hiszen egyenletesen hozzák ezt a színvonalat -, és az első hangoktól kezdve olyan átéléssel zenélt ez a négy sheffieldi művész, amiről nem jut más az eszembe, csak a nagybetűs ALÁZAT.

IMG_5942_resize.jpg

A poszt-rock kategória dinoszauruszának számító csapat – ezt ők mondták magukról a bulit megelőző interjúban – a tavalyi, egészen zseniális Wild Light albumot helyezte ezúttal is az előtérbe, hiszen egyedül a Blackspots című számot nem idézték meg róla. Viszont nem siklottak el ama tény felett sem, hogy debütáló lemezük, a The Fall of Math idén lett tíz éves, így a program vége felé elő is került róla a legnagyobb slágerüknek számító Retreat!Retreat!, az I Swallowed Hard, Like I Understood, illetve volt még az Install a Beak in the Heart…, valamint a ráadásban a This Cat Is a Landmine. Azért nem vicceltek a fiúk, ha dalcímeket kellett adni a nótáknak…

IMG_6084_resize.JPG

Az albumokon felettébb komoly szerepet betöltő elektronika élőben kissé hátrébb szorult, bár azért a Sleepwalk City-ben olyannyira ment a szintis varázslás, hogy még Rob Jones dobos is előrejött pötyögni a gépeken. Mert hát felszerelésből nem volt hiány a színpadon: középen Joe gitározott és mindenféle pedálokból csikart ki sztratoszférán túli hangokat, oldalt – a sokszor szintén gitárért nyúló – Paul billenytűzött és két laptop is a rendelkezésére állt, míg átellenben a teljességgel átszellemült basszer, Simon is klimpírozott egy szintetizátoron, de két nótában egy külön neki odakészített, álló tam dobot püfölt nagy odaadással.

IMG_6087_st_resize.jpg

Ha mindehhez pedig még hozzávesszük, hogy 3 dalban (Unmake the Wild Light, Taipei, Safe Passage) a technikusuk is beszállt egy kis gitározásba, akkor egyetérthetünk abban, hogy volt mit figyelnünk odafent. Persze nem maradhatott ki a legszebb kompozíciójuk, a Radio Protector sem, azt meg kevés banda merné megtenni, hogy búcsúzóul az egyik albumuk bónuszdalát (AOD) játsszák el. De hát ez a 65daysofstatic, itt ne számíts közhelyekre.

IMG_6023_resize.JPG

Előbb azt írtam, hogy nagybetűs ALÁZAT, de nem feledkezhetek meg a nagybetűs ZENÉRŐL sem – ez ugyanis az volt. Jó, nem könnyű, azonnal lecsúszó édesség a britek instrumentális hangorkánja, de akik megtöltötték az A38 gyomrát, mind értő beavatottak voltak, akik hol csendes révületben figyelték a műsort, hol hangosan nyilvánítottak tetszést két nóta között.

IMG_5960_resize.JPG

Az októberihez képest kicsit visszafogottabb Joe nagyon keveset konferált, viszont hálás volt, de nagyon, és a „cheers!”-t legalább tucatszor elsütötte. Ahogy egyetlen rövid monológját zárta, az mindennél többet elárul erről a koncertről: „Ti jól érzitek magatokat ott lent, mi meg itt fent, szóval csapassuk!”. És nem beszélt a levegőbe. Valóban nagyon jól éreztük magunkat.

Fotók: Demjén Zoltán

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása