Kim Leine, az Északi Tanács Irodalmi Díját 2013-ban elnyerő regénye, A Végtelen-fjord prófétáinak magyar nyelvű kiadása kapcsán járt nemrég Magyarországon. A Grönland vadregényes tájain játszódó történelmi regény a kultúrák találkozásáról és a személyes útkeresésről szól, melyek Leine számára sem ismeretlen témák.
Meglepte, hogy elnyerte az Északi Tanács Irodalmi Díját, vagy már lehetett rá számítani? Elgondolkozott már azon, vajon miért éppen ez a műve kapott ekkora figyelmet?
A Végtelen-fjord prófétái csupán a negyedik könyvem, úgyhogy kifejezetten meglepő volt, előtte nem is jelöltek. Úgy gondolom a zsűrinek az nyerhette el a tetszését, hogy amellett, hogy a regény egy klasszikus epikus történet, Dánia gyarmati hatalomként való ábrázolását is a középpontba helyezi.
A korábbi könyveihez képest igen sokat ugrott vissza az időben. Tudatosan indult el a történelmi sztorik irányába, vagy csak kíváncsiság okozta a változást?
Elsősorban azért akartam történelmi regényt írni, mert el akartam szakadni az önéletrajzi műveim által rám aggatott kategóriától. Másrészt mindig is szerettem a jó történelmi könyveket, de egyre inkább azt vettem észre, hogy kevés ilyen van. Illetve szükség volt a történelmi távlat adta perspektívára, hogy az emberi viselkedések és a kultúrák hirtelen találkozása okozta folyamatok és minták erőteljesebben kirajzolódhassanak. Szóval végül is egy tudatos lépés, amit a kíváncsiság hajtott.
A tervezett trilógia, amelynek A Végtelen-fjord prófétái is része lesz, elég nagy lépésnek tűnik az egyedülálló könyvek után. Mennyire más, esetleg rémisztő egy ilyen nagy lélegzetű munka?
Igen, a trilógiával tematikailag egészen máshogy kell átgondolnom a munkát, sokkal átfogóbban, mint az egyes könyveknél. Amitől tartok kissé az az, hogy nehogy feleméssze az írói karrierem maradékát a befejezése - na meg hogy ha mégis elkészülök vele, vajon be fog-e skatulyázni egyetlen műfajba.
Ahogy a regénybeli, varázslatos Grönland is az Ön személyes Paradicsoma, csak éppen néhány századdal korábban, úgy a kultúrák találkozásából adódó problémák, helyzetek is saját élményből fakadnak?
Pontosan. A regénybeli összetalálkozás ugyanúgy az én saját kulturális sokkom - és gondolom sok más dán sokkja is - amikor az országba érkeztem. Majdnem háromszáz évnyi szeretet és gyűlölet feszül a két ország között, (a kapcsolatukból született gyerekekről nem is beszélve) és ez még mindig nagyon kézzelfogható, ha Grönlandon jár az ember. Rettenetesen erős energia, ami egyszerre tud barátságos és ellenséges is lenni. Ezt az évszázadok óta változatlan, különleges kötődést próbáltam megfogni és átadni a regénnyel.
Ha már Ön számára Grönland a Paradicsom, akkor ennek a "szerelemnek" a lezárása a trilógia?
Számomra Grönland nemcsak a Paradicsom, de az elveszett Paradicsom. Ennek a veszteségnek és vágyódásnak az érzése az, ami alkotás közben hajt. De a Grönland iránti szeretetem olyan nagy, hogy nem hiszem, hogy három regény le tudná zárni, épp ellenkezőleg, inkább csak erősítik. De már új Paradicsomon van. Nem egy földrajzi hely, hanem mentális, és egyedül csak a családomhoz kötődik. Éppen ezért nem tervezek visszamenni Grönlandra, mert itt, Dániában megvan mindenem, amire szükségem lehet: a családom, a munkám, a barátaim, egy új élet.
Említette azt is, hogy egy író számára azért jó a "hontalanság", mert új helyeken mindig újra feltalálhatja magát. Így családdal, Dániában, ebben az új életben van új stratégiája az én-feltalálásra, amihez nem szükséges a költözés?
Mindig úgy éreztem, hogy bárhol képes vagyok ugyanolyan kényelmesen élni, sosem kötődtem egyetlen földrajzi helyhez sem. De igen, amióta letelepedtem Dániában, újra felépítettem a jó kapcsolatot a felnőtt gyerekeimmel és új családom is van, azóta kevésbé hajt az életemmel való kísérletezés vágya. Ettől függetlenül még mindig úgy gondolom, hogy az ember bármivé válhat és végtelen alkalommal identitást változtathat. Hogy erre most már kevésbé vágyom, nos, az lehet csak annak a jele, hogy kezdek megöregedni.
Egy utolsó pillanatig mégis maradjunk a földrajzi helyek talaján: a regényeit tervezi térben kimozdítani Skandináviából?
Igazából bármilyen helyről és bármilyen kultúráról szívesen írnék, de akárhogy is, a bennem élő Észak-Atlanti látásmódnak mindig lesznek lenyomatai az alkotásaimban. De a következő utáni regényem részben éppen Szingapúrban fog játszódni, ami azt hiszem van akkora térbeli ugrás, mint amekkorát most ezzel a könyvvel az időben tettem.
Kommentek