Egyetlen üresen árválkodó szék sem maradt tegnap az Erkel Színházban a 1848-as forradalom modernizált emlékműsorán, a másodjára megrendezett Red Bull Pilvakeren. A műsor hasonlóan erősen indított, ám míg a rapper-szekció igazán remek pillanatokat szállított a többi műfajjal nem mindig sikerült összeolvasztani kerek egésszé, így az általános kellemes élmény nem volt híján mély hullámvölgyeknek.

A két éve életre hívott Red Bull Pilvaker eredetileg rap- és slamversenyként indult, ám idén már egyfajta modern összművészeti emlékműsorrá változott, azzal a céllal, hogy a különböző korosztályokat közös nevezőre hozzák, izgalmasabbá tegyék a forradalmi költészetet a fiatalok számára. Ez utóbbit sikeresen el is érték a hazai rapzene néhány jeles képviselője által átírt, újraértelmezett Talpra Magyar vagy Walesi bárdok, amik okos, vicces és az eredetikre remekül reflektáló dalokká váltak. Kifejezetten jó volt olyan "régi motorosokat", mint Sub Bass Monster egy színpadon látni az utóbbi pár évben felkapott "ifjú titánokkal", mint Fluor vagy Diaz. A rap műfaja pedig, - főleg így csoportosan - már önmagában erős forradalmi hangulatot tud árasztani, amiben a tegnapi előadás során sem volt hiba. Hasonlóan zseniálisak voltak a zenei aláfestésért felelős Random Trip zenészei, az egy dalra becsatlakozó Sena, illetve a trikolor színeit, Petőfi vagy éppen Kossuth portréját izgalmasan felhasználó háttérvetítés, ami mozgalmassá és látványossá tette az egyébként statikus színpadképet. A műsor gerincét alkotó rap/zene/versfeldolgozás-trió tehát szinte hibátlanul teljesített - nem volt ez így néhány más elem esetében.

Sem a rendezés, sem a hangosítás nem volt a helyzet magaslatán. Ám míg az előbbi iskolás egyszerűségére magyarázat lehet az, hogy nagyrészt a színpadon maximum oldalra lépkedéshez szokott rapperekkel kellett dolgozni és ezt valamennyire ellensúlyozni tudta a látvány ereje, addig a hangosítás több helyen is belerondított az estébe. Kezdve azzal, hogy a szövegcentrikus rapnél nem egyszer nehezen volt érthető a szöveg, míg az ének és a beszéd tökéletesen hallható volt, az is csak egy hajszálon múlt, hogy a zene nem harsogta teljesen túl a szereplőket, akinek a mikrofonjait sem sikerült mindig időben bekapcsolni, lehagyva így az első sorokat. A technikai problémákon túl a színészek, de főleg Szervét Tibor, Földes Eszter és Trecskó Zsófia használatában voltak kivetnivalók. Szervétet konkrétan kétszer, alig pár percre láthattuk a színen, a szerepe akkor is kimerült a fiatalok elferdült ízlése feletti sajnálkozásban és a "magasirodalom"-mániás, bigott irodalomtanárokhoz hasonló leckéztetésben, majd amikor a fiatalokat jelképező két DJ lekeverte, akkor feladta az új generáció megreformálását, és levonult. Kautzky Armand jelenléte is hasonló színezetű volt, de ő legalább rendes színpadi időt kapott. A két, idősebb generációba tartozó színész szerepe éppen hogy azt hangsúlyozta ki, hogy a különböző korosztályokban semmi szándék nincs a másik megértésre, amitől nem forradalmi, inkább szomorú felhangot kaptak a jelenetek. Egy színdarabban az újító szándékú fiatalok kontrasztjaként funkcionálhattak volna, de a Pilvaker nem színdarab, így ez az aspektus nem működött, és mégcsak nem is volt vicces a korosztályok ilyen erőltetett találkozása.

A Földes Eszterre épített "női blokk" is ugyanilyen erőszakosan bepasszírozott, jórészt humortalan és felesleges elem volt. Az 1848-as forradalom éppen az az esemény, ahol semmi gond nincs azzal, hogy a megemlékezésen kizárólag férfiakról esik szó, hiszen magában a szabadságharcban is nekik volt igazán szerepük. De ha már mindenképpen be akarjuk mutatni a forradalom női szereplőit is, akkor azt nem egy beerőltetett, a műsorból érezhetően kilógó "beszéljünk a forradalom körüli nőkről"-résszel kellene megoldani, mert ez olyan távol áll az egyenlőségtől, mint egy szőke nő által elmondott "hajszínemet meghazudtoló módon nagyon sokat gondolkozom és szuperintelligens vagyok"-mondat a poéntól. Trecskó Zsófia pedig szerepe szerint egyszerűen egy idétlen, ripacs tinilányként illegett a színpadon - ami ugyancsak egy színdarabban lett volna a helyén, így, hogy a legtöbb szereplő "civilben" állt ki, értelmezhetetlen és idegesítő lett. Sem az idősebb generációval sem a nőkkel nem tudott mit kezdeni a műsor, és jobb lett volna, ha be sem veszik őket, mint hogy ilyen életszerűtlen és néhol kifejezetten sértő sztereotípiákká teszik őket. Kiss Ádám szerepeltetésének célja egészében véve rejtély, mert ahhoz, hogy a részeket összekötő, kvázi konferanszié legyen, ritmustalanul jelent meg, ahhoz viszont, hogy egyenrangú szereplő legyen pedig ritkán. A műsor folytonosságát az egyik legszebb rész után hirtelen megakasztó stand up-betétje sem igazán szolgált mást, mint a többiek pihenését.

Összességében a tényleg csodás zene, a rapperek energiája és a remekül sikerült átdolgozások elvitték az estét, de a rendezésből fájóan hiányzó kreativitás és humor, valamint a műsor koncert-jellege (értem ez alatt, hogy egymás után érkező dalokat láttunk, nem egy koherens egészet, miközben a színészek részeinél érezhető volt, hogy valahol mégis ez lett volna a cél) miatt csak félig sikerült megvalósítani az idei Pilvakert. A rapperek megmutathatták, mit tudnak, de ők ugyanerre - ha nem többre - lettek volna képesek a színházi körítés nélkül is, ha viszont valamit több művészeti ág és különböző csoport összefogásával akarunk körbejárni, akkor a generációk, a műfajok vagy éppen a nemek közötti hidat építeni kell, nem tovább rombolni, mert így nem juttat el a Szavak Forradalmához.    

(Fotó: Somay Márk, Süveg Áron)