A Gourmet Fesztiválon a legcsodálatosabb dolog – amellett persze, hogy az ember egy darabig csak fel-alá rohangál izgalmában tanácstalanul a csúcséttermek választékait kutatva –,  hogy egy helyen belekóstolhatunk olyan vidéki éttermek konyhájába, ahová adott esetben több száz kilométert kellene utazni. Lássuk be, szombati ebédért ennyit utazni nem reális vállalás, ekkora megszállottak nem vagyunk. Így azonban, hogy itt van mind egy helyen, pár napra elérhető közelségbe kerülnek a méltatlanul hanyagolt kedvencek, és felmerül a kérdés, lehet, hogy mégis érdemes azért a bárányért leugrani Encsre?  Az alábbi vidéki éttermeket és fogásaikat mindenképpen ajánljuk az idei felhozatalból.

Jankovich Hotel, Rácalmás

A tény, hogy az ország legjobb koreai konyháját egy aprócska vidéki városban viszik egészen szürreális, kivéve persze, ha tudjuk, hogy a közeli abroncsgyár miatt rendszeresen érkező  koreai vendégek hazai ízek iránti igénye alakította ezt így. Azt kell mondanunk, nem érdemtelenül nyerte el Forster Zoltán chef 2012-ben Az év felfedezettje díjat a Gault&Milleau kalauztól, egészen mágikus dolgok történnek a rácalmási konyhában. Bár a fesztiválra csak koreai ételekkel készültek, biztonsági játékosoknak jó hír, hogy magyaros ízekben is zseniálisan helyt állnak.  Az ázsiai ízekkel csak barátkozóknak a fantasztikus oldalast ajánlom, haladók a levest se hagyják ki, az előző esti borozásban megfáradt gyomor gyógyszere.

Viator Apátsági Éttterem, Pannonhalma

Mire késő délután odaértünk, már elfogyott minden, ez talán jól mutatja a sajttal töltött bárányburger (Dzsuszi Lüszi) sikerét, de nagyon kedvesen limonádéval kárpótoltak minket a csalódásért. Aztán estére végre megérkezett az újabb szállítmány, egyenesen Pannonhalmáról, így sikerült lecsapni Lüszikére, amire az egyik tesztelőnk csak ennyit mondott: Úristen, ez a legfinomabb, amit itt ettem! Tényleg kiválóan sikerült, és az egypálcás libamájra sem tudunk mást mondani.

Kistücsök, Balatonszemes

Igazából hálásak lehetünk azért, nem egy városban élünk a Kistücsökkel, mert egészen biztosan nem tudnánk megállni, hogy a fizetésünk nagy részét ne ott verjük el. Hosszú évek óta nem múlik el nyár anélkül, hogy a balaton-parti éttermet ne látogatnánk meg, valahogy kötelező programmá vált. Mindkét fogás, amivel az idei Gourmet Fesztiválra készültek, egészen elképesztő a házias egyszerűségben. A halgulyásról már áradoztunk, egy hűvös-esős nyári nap értelme az a leves, a tökéletes ízű, mégis némi eleganciával tálalt túróscsusza ízét pedig még hónapokig érezzük majd a szánkban. Bárcsak lenne egy nagymamánk, aki így tud főzni.

Ráspi, Fertőrákos

Ráspiéknál a marhapofa-pörkölt tulajdonképpen egy kocsonyává dermesztett pörkölt, langyos zsemlegombócon, úgy omlik az egész, hogy kiskanállal is lehetne enni, hihetetlenül finom textúrájú fogás. Az élményt csak fokozza a házigazdák kedvessége, akik tálalás közben házi balzsamecettel kínálnak, hogy egy pillanatra se maradjunk íz nélkül. Legnagyobb bánatunk, hogy a hanyagságunk miatt otthon felejtett poharak híján nem tudunk kóstolni hozzá a borokból. Picit magasabb árakkal dolgoznak, mint a többi standon, de abszolút megéri.

Anyukám mondta, Encs

Az Anyukám mondta legendás foccacciája volt ez egyik oka annak, hogy nagyon vártuk már az idei fesztivált. Az encsi étterem a fővárosból nézve kis rosszindulattal gyakorlatilag a világ végén van, és egész érthetetlen, hogy ott, egy isten háta mögötti, eldugott faluban ilyen csodálatos dolgokat lehet enni.  Egyszerre házias, és mégis kozmopolita ízléssel készült, érezni a családi kemence melegét, és a New York-i pörgést. Most a foccaccia mellet a bárány az, amiért ölni tudtunk volna, és ha nem lennének korlátaink, legalább tízet megettünk volna belőle. Nem szabad elrettenni a pult előtt kígyózó sortól, nem véletlenül áll ott ilyen sok ember. És a málnaszörpjük is isteni.