Őszintén bevallom, amikor az első Jo Nesbo-könyvet megkaptam furcsán néztem rá, nem sokat vártam tőle. Aztán elkezdtem olvasni és lebilincselt, lerágtam a körmömet azért, hogy végre megtudjam: pontosan mi történt, és ki a gyilkos. Ez aztán ugyanígy történt a következő kötet esetében is, így a harmadik regényt már mondhatni tűkön ülve vártam. Az Animus kiadó Skandináv krimik sorozatában megjelenő Nesbo-könyvek közül azonban mindeddig talán A hóember a legizgalmasabb és egyben a legkegyetlenebb is. Több alkalommal kellett egy kis időre letennem olvasás közben, mert noha tudtam, hogy fikcióról beszélünk, mégis megrázott a történet.

A jelenlegi részben egyébként megdöbbentő, hogy a könyv nálunk nagyjából az oslói tragédiával egy időben jelent meg, viszont Nesbo már ebben arról ír, hogy az ország hibája, hogy elbizakodott, mindig mindenből kimaradt, független akart lenni, és a nagyhatalmaktól várta mindig azt, hogy megvédjék. Ez az, ami a veszte lehet. Az Oslóban történtek után többen azt hangoztatták: meglepő, ami történt, hiszen Norvégiát nyugodt országnak ismerték, nem gondolták volna, hogy pont ott történik majd egy ilyen tömeggyilkosság. Ezzel szemben számos ember úgy nyilatkozott: pont azért történhetett meg, mert az országban is azt gondolták, hogy nyugalom van, és semmi ilyesmi nem eshet meg Norvégiával.

A Hóember a Harry Hole-sorozat legújabb tagja. Harry Hole különc, alkoholista rendőr, de kitűnő nyomozó. Harry ez alkalommal különleges esetet kap: az ősz elején névtelen levél érkezik hozzá, Hóember aláírással. Amint lehull az első hó, titokzatos eltűnések, bestiális gyilkosságok sora kezdődik a norvég fővárosban. Az áldozatok egytől-egyig családos nők, s az esetek riasztó hasonlóságot mutatnak évekkel ezelőtti eltűnési ügyekkel. A rendőrség sorozatgyilkosra gyanakszik, ugyanis az elkövető különös nyomot hagy maga után: egy-egy hóember őrzi a tetthelyeket.