Kultography

Múltat karácsonyra - 10 történelmi könyv

Múltat karácsonyra - 10 történelmi könyv

Kultography írása itt: - 2013-12-15 19:50

Nem tudjátok, hogy mit vegyetek a történelem, a közelmúlt történései iránt érdeklődő szeretteiteknek? Segítünk! Az utóbbi időben számos érdekes, a XX. - XXI. századi történelemről szóló könyv jelent meg. Ezekből válogattunk olyanokat, amelyeket szerintünk akár a karácsonyfa alá is érdemes betenni.

töris slider.png

Ben Macintyre: A vagdalthús hadművelet

Zseniális, remek stílusban megírt könyv a II. világháború egy sokak által nem ismert, ám igen fontos B1085729.JPGhadműveletéről, amelyből azt is megtudhatjuk, hogy mivel foglalkozott a háborúban Ian Fleming, James Bond szülőatyja. A mű azt az eseményláncolatot mutatta be, ahogy a britek eljutottak egy olyan lépés kidolgozásáig, aminek a kulcsfigurája egy hulla lett. A halott segítségével akarták elhitetni a németekkel, hogy Görögország megtámadására készülnek. Ehhez nem volt másra szükség, minthogy a holttest „átadja" a nála elhelyezett hamis iratokat az ellenségnek.

A szerző, Macintyre egy korábbi könyve kapcsán bukkant Ewan Montagu-ra, aki korábban a haditengeréseti hírszerzésnél dolgozott. Ő volt az akció kitalálója, erről könyvet is írt. Igaz, akkor nem a teljes igazsággal. 1985-ös halála után, Macintyre felkereste a fiát, akitől Montagu saját házában őrzött titkos iratait sikerült megszereznie, de megkapta az elhunyt és a felesége, a háború idején egymással váltott leveleit is. Ezeknek a tanulmányozása, feldolgozása után született meg ez a mű. A „regényt" korabeli képek, a kémek között zajló levelezések fotói teszik még érdekesebbé. A vagdalthús hadművelet olyan, mint egy jó kémregény, a különbség csupán annyi, hogy ez a valóság. Érdekes információk, letehetetlen mű. (Alexandra Kiadó)

Kevin Powers: Sivatagi Madarak

B1073947.JPGEz is háború, de ez már a közelmúlt, az iraki háború. Powers 2004-2005-ben szolgált Irakban, e szolgálatnak az emléke a Sivatagi Madarak. Erőteljes, megható, megrázó könyv, amely gyönyörűen megírva, mégis brutálisan tárja elénk napjaink háborújának történetét. Hihetetlenül jó stílusban megírt történet, amely senkit sem hagy hidegen. Powers könyvéből úgy tudunk meg sokat a háborúról, hogy magáról a csatákról keveset ír, sokkal inkább a lélekre koncentrál.

A huszonéves Bartle őrmester és a tizennyolc éves Murphy közlegény csapata véres bevetésre indul az iraki homoktenger északi részén álló Al Tafar városért. Bartle a kiképzés során életre szóló barátságot köt Murphy-vel, és megígéri, hogy az álmait dédelgető, a háború brutalitására teljesen felkészületlen srácot épségben hazaviszi. Akkor még egyikük sem sejti, hogy a fizikai kimerültség, az ellenséges golyózápor és az őrjítő forróság minden szempontból kikezdi a bevetésen lévő katonákat. A fiatal Murphy állapota aggasztóra fordul, és Bartle sorsdöntő lépésre szánja el magát...

A könyv központi eseményei nem önéletrajziak, azonban minden benne van, amit Powers Irakban megtapasztalt. (Athenaeum Kiadó)

Clare Mulley: A kémnő, aki sokakat szeretett

A kémkedés kérdésköre sokakat izgat, ez a kérdés azonban még izgalmasabb, ha a kém ráadásul nő. Clare B1093607.JPGMulley könyve egy Christine Granville-nek állít emléket, aki a II. világháború kitörésekor eldöntötte: mindenáron segíteni akarja a szülőhazáját, Lengyelországot. Christine a brit titkosszolgálat embere lett, mára Nagy-Britannia egyik legbátrabb ügynökeként tartják számon, aki többek között a megszállt Lengyelországból menekített Magyarországra lengyel katonákat. Az elbeszélések szerint ő volt Churcill kedvenc kéme, nem kizárt az sem, hogy ő volt a modell Ian Fleming számára, amikor megalkotta a Bond-regények Vesper Lynd-jét, akivel a Casino Royale-ban találkozhattak az olvasók, moziba járók. Mindezek ellenére azonban a világ igen keveset tud, az eredetileg Maria Krystyna Janina Skarbek néven született nőről. Illetve keveset tudott Mulley művének elkészültéig.

Mulley regényes formában megírt emlékezése a hősnőre néhol pikáns, történelmi információkkal teli, érdekfeszítő mű. Az írónő a kötet elkészítéséhez archív dokumentumokat tanulmányozott, beszélgetett egykori barátokkal, családtagokkal és Christine több szeretőjével is. (GABO Kiadó)

Gitta Sereny: A sötétség felé - Az eutanáziától a tömeggyilkosságig

B1091712.JPGMegrázó, lebincselő, elgondolkodtató mű. Gitta Sereny mára klasszikusnak számító művében a treblinkai haláltábor parancsnokának, Franz Stanglnak a Harmadik Birodalomban befutott pályáját vázolja fel, és vizsgálja a jellemét formáló hatásokat.

A haláltáborok parancsnokai közül Stangl volt az egyetlen, akit felelősségre vontak: a düsseldorfi bíróság 1970-ben bűnrészesnek találta legalább 900 000 ember halálában, és életfogytiglani börtönre ítélte. Sereny heteken át beszélgetett vele a börtönben, az összesen több mint 70 órás interjúból született ez a könyv. 

A szerző elsődleges célja nem az elborzasztás. Azt kutatja, hogy milyen módon alakítja az egyén személyisége a politikát, illetve torzíthatja a politika a személyiséget. Kíméletlenül rámutat: az egyén erkölcsi erejének vagy bátorságának hiánya, illetve elfojtása tragikus következményekkel jár a nemzetek jövőjére és az emberi sorsra nézve. (Park Kiadó)

Denis Avey és Rob Broomby: Szökés Auschwitzba

Auschwitzról más megvilágításban, egy olyan történet, amit eddig nem ismertünk. Igaz történet egy brit katonáról, B1086353.JPGaki önszántából került a koncentrációs táborba. A döntése sokak számára még a könyv elolvasása után is érthetetlen, cselekedete egyszerre tűnik bátornak és őrültnek. A ma már több mint 90 éves Denis a háború után több évtizeddel mesélte el történetét, illetve azt, hogy mit látott, élt át a táborban.

Avey 1944 nyarán az Auschwitz melletti fogolytáborban dolgozott, itt hallotta a számára felfoghatatlannak tűnő szóbeszédeket a közelükben zajló szörnyűségekről. Ezek hatására döntött úgy, saját szemével akarja látni, hogy valójában mi is történik a táborban. Titokban ruhát cserélt az egyik rabbal, és a munkanap végeztével bevonult a menettel a koncentrációs táborba. Ám az ott látottakról évekig hallgatott.

A könyv története hihetetlennek tűnik, sokszor azt gondolja az ember, hogy amit olvas, az nem is a valóság, hanem háborús fikció. A témában olvashattunk már sokkal felkavaróbb, részletesebb művet, ennek ellenére Avey és Broomby könyve érdekes olvasmány, amely újabb szeletet mutat egy szörnyű időszakból.  (Alexandra Kiadó)

Tabajdi Gábor: Kiegyezés Kádárral

Tabajdi Gábor számos érdekes, jól összerakott könyvet írt már hazánk múlt századbéli történelméről, most sincs ez másképp. AB1089738.JPG mostani könyv a fiatal történész idén megvédett doktori értekezésének szerkesztett változata. A kézirat elkészítéséhez négy évnyi kutatást végzett.

Kádár János végletesen elutasított kommunista politikusként lett a legfőbb politikai hatalom birtokosa Magyarországon 1956-ban. Néhány évvel később azonban már jól érzékelhető kül- és belföldi elfogadottsággal rendelkezett. Egyes halála után készült felmérések szerint pedig az egyik legnépszerűbb magyar történelmi személynek számított az évezredforduló idején. Politikájának értékelése és a nevével fémjelzet korszak megítélése napjainkig élesen megosztja a magyar társadalmat. A társadalom megnyerését szolgáló politikai, gazdasági intézkedések a történeti elemzések révén mára jól ismertek. Kádár hatalomtechnikai törekvéseinek mélyebb rétegei, személyes dimenziói azonban részben még feltáratlanok.

Pedig az 1956 utáni politikai, társadalmi, gazdasági folyamatok szempontjából nem tekinthető lényegtelennek, hogy kik voltak, akikkel a megújuló hatalomgyakorlási mód jegyében a pártállami vezetők párbeszédet kezdtek. Kiket tekintettek a nép képviselőinek, kiknek a közvetítésével próbáltak alkut kötni a magyar társadalommal? Milyen út vezetett addig, amíg az 1956-os forradalom leverése után öt évvel elhangozhatott, a kádárizmus jelszava, a bibliai mondást kifordító „aki nincs ellenünk, az velünk” mottó? A kötet szerzője mindezt a hatalom birtokosai, a magyar kommunisták, illetve Kádár János politikája felől értelmezi. Elemzéséhez a kül- és belpolitikai rövid, illetve hosszú távú folyamatok bemutatása mellett, eddig nem publikált, elsősorban titkosszolgálati dokumentumokat is felhasznál. (Jaffa Kiadó)

Robert Gellately: Lenin, Sztálin és Hitler –  A tömeggyilkos diktatúrák eredete

Hihetetlenül összetett, bő, kitűnően összeállított, vaskos könyv egy sok vitára okot adó témáról, Európa egy olyan B1090529.JPGkorszakáról, amelyre nem feltélen szívesen emlékszünk vissza. Az 1914 és 1945 közötti időszakban a társadalmat ebben az időszakban két világháború, az orosz forradalom, a holokauszt, valamint a Harmadik Birodalom felemelkedése és bukása formálta.

Robert Gellately, a 20. századi európai történelem elismert szakértője amellett foglal állást, hogy e tragédiák szövevényes kapcsolatban állnak egymással, és egymástól független eseménynek tekintve nem érthetjük meg őket. Az események középpontjában három személy: Lenin, Sztálin és Hitler áll, és Gellately világos gondolatmenetű, olvasmányos elemzéssel mutatja be, hogy e diktátorok utópisztikus - és borzasztóan hamis - eszméinek hajszolása vezetett a rémálomszerű társadalmi katasztrófához.

Gellately szerint a szovjet és náci diktatúrákról szóló tanulmányok többségének alapvető problémája, hogy szerzőik figyelmen kívül hagyják Lenin kulcsfontosságú szerepét a kibontakozó drámában. A nemrégiben megnyílt orosz és német forrásokat is felhasználva elutasítja a "jó" Lenin mítoszát, és meggyőző társadalmi-történelmi beszámolóval szolgál mindhárom diktatúráról, mélyrehatóan bemutatva azok hasonlóságait és különbségeit. Bemutatja, hogy a Sztálin és Hitler közötti ádáz rivalizálás miként vezetett elkerülhetetlenül megsemmisítő és népirtó háborúhoz, végül pedig arra is figyelmeztet, hogy e rettenetes küzdelem hatása még napjainkban is érzékelhető. (Alexandra Kiadó)

Richard J. Evans: A Harmadik Birodalom hatalmon

B1091743.JPGMég egy vaskos kötet. A Hogyan állítottak a nácik könyörtelenül céljaik szolgálatába egy egész népet alcímet viselő könyv remek kiegészítés a történelmi tanulmányokhoz, illetve a politika iránt érdeklődők számára is érdekes olvasmány. Evans kitűnően összeállított műve trilógiájának második része, amelyben Hitler uralmának azt a hat évét mutatja be, amely a hatalomra kerülésétől a II. világháború kitöréséig tart. A politikai, gazdasági és művészeti élet riasztó változásaitól kezdve az oktatáson és az egyházak helyzetén át minden részletet kimerítően elemez: a tények és adatok sorjázását a korszak jelentős német személyiségeinek, emigránsoknak és hétköznapi embereknek, például egy hamburgi tanárnőnek a személyes feljegyzéseiből, naplóiból vett idézetek hozzák emberközelbe.

Egy olyan állam képe rajzolódik ki előttünk, amely a hétköznapi élet minden területére erőszakosan rátelepedett, és azt saját céljainak megfelelően alakította át. Evans megmutatja, hogy a nácizmus hatékonyságának kulcsa pontosan a rendszer irracionalitásában és önkényességében rejlik: a gondolkodó elme sehol nem talál fogódzót. A panoramikus képet adó mű döbbenetes erővel mutatja be, hogyan vált az egész lakosság egy gyűlölet emésztette, megszállottan a háborúra készülő diktatúra rabjává.
Evans remekül érzékelteti, hogyan tüzelte fel a Führer a németek büszkeségét, miközben katasztrófába vezette őket. (Park Kiadó)

Gereben Ágnes: Megtorlások a Szovjetunióban

Mindmáig kevéssé (vagy nem eléggé) ismertek a magát baloldalinak deklaráló szovjet rendszer hosszú B1088946.JPGfennállását biztosító intézményesített megtorlás stációi. Volt időszak, amikor évtizedeken keresztül, hivatalosan vagy nem hivatalosan, vallották sokan, hogy a szovjet lágerekbe „csak a bolsevik elit belharcaiban részt vevő férfiak és bátor nők” kerültek. Ma már tudjuk, mi az igazság: miért kell letagadni a pusztán származásuk miatt deportált koreaiak, kalmükök, németek, a milliószámra lágerbe küldött orosz parasztok szenvedését?

Az ortodox egyház könyörtelen felszámolását, vagy a szovjetunióbeli zsidóüldözések lágerben elpusztult áldozatainak tragédiáját? Vagy a gyermekek számára létesített büntetőtáborokat és a kiskorúak törvényekben szabályozott kivégzését? Hátborzongató események, intrikák, legfelső politikai döntések és helyi önkények kavalkádja: a sztálini rendszer igazi arca.

Ideje tárgyilagosan megvilágítani a kérdéskört a GULAG és Auschwitz értelmetlen, ostoba szembeállításával együtt. Ezt szolgálja a kor neves kutatójának, Gereben Ágnesnek a könyve, amely segít képet alkotni az emberiség közös közelmúltjának tragédiájáról. (Helikon Kiadó)

Bánó Attila: Újabb 33 meghökkentő eset a magyar történelemből

B1086464.JPGBánó Attila Tények és tévhitek-sorozatát nagyon szeretjük, így örülünk, hogy újabb kötet látott napvilágot. A szerző könyvében olyan érdekességeket vesz górcső alá, amelyekről sokan hallottunk már, azonban az információnk sok esetben tévesek, hiányosak. A szerző sok esetben más szemszögből mutat be egy-egy történelmi személyt, így például Dózsát, aki szerinte nem sorolható a nemzeti hősök közé, de Károlyiról is egy kicsit árnyaltabb képet fest, mint ahogy azt tanultuk.

A kötetből a következő kérdésekre is választ kaphatnak az olvasók: Ki volt az a fiatal túsz, aki túljárt Szulejmán szultán eszén? Vajon tényleg ártatlanul bűnhődött Báthori Anna? Mi volt Gróf Károlyi Mihály szerepe a Tisza-gyilkosságban?

Emellett „szó esik" a szigeti hős, gróf Zrínyi Miklós második házasságáról, megtudhatjuk ki hívta ki párbajra Rettegett Iván cárt, sőt, végre tiszta vizet önthetünk a pohárba azzal kapcsolatban, hogy valójában lejárt-e a sörrel koccintás „tilalmának" 150 éve. (Athenaeum Kiadó)

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása