Részlet a Scolar Kiadó gondozásában megjelenő könyvből:

"Vártam Anya kisgyerekkori szobájában Anyát, de Anya nem érkezett meg, pedig én vártam. Jobbra kék fény és Anya szobája, mert az Őrimama elmondta, hogy hol lakott. Próbáltam kitalálni, vajon mit érezhetett Anya, amikor olyan egészen kicsike volt, mint én.

Ha az Őrimamával vagyok, beverem a fejem, nekimegyek az asztalnak, és az a kábult érzés van velem, hogy bevertem a fejem. Mindig bömbölés lesz a vége, és én elájulok. Elborítja valami az agyamat, csak azt a nagyon rossz egyedüllétet érzem, hogy nem segít senki. Közben pedig mindig sok vér folyik, és fáj a fejem, csak az tud megvigasztalni, ha szopom az ujjam, magamhoz szorítom az Álmosom, és sokat sírok. Tudom, hogy egyedül vagyok teljesen a világon, és nem tudok kimenekülni sehonnan sem. Fáj a fejem és szédülök, amikor beverem a fejem, még a vérem is folyik, és sokkal rosszabb lesz minden. Anyát nem érdekli, ha nekem nagyon fáj a fejem. A doktor bácsi bekötözi, én pedig azt szeretném, ha az egész világ elfogadna, és mindenki szeretne, de nem szeret senki sem. Bárhova megyek, mindenhol csak idegen emberek vannak, és amikor utánuk kapok, hogy szeressenek, nem csinálnak semmit.
Ha nekimegyek az asztalsaroknak, akkor tényleg nagyon fáj a fejem, mert egy egész nagy horzsolódás tud rajta lenni, és olyankor mindig bevisznek a kórházba.

Az Őrimama megharagszik és sír, hogy nekem mindig akkor törik be a fejem, amikor vele vagyok. Mindig arra vártam, hogy elmesélje az Őrimama, réges-régről, milyen volt vele Anyának. Ha visszajönne a nővérem, én olyan boldog lennék, de nem fog soha többé visszajönni. Már nem fogom látni a nővéremet. Ha Anya is sok babával játszott volna, akkor a cipő, a fatükör és Anya minden konyhai eszköze is élne. Az Őrimama szerint az anyám, amíg itt lakott, nagyon szép volt, amíg nem rabolta el a gonosz férje, az apám, akinek nagyon sok pénze van, de ő tudja, hogy nincsen jó helye a lányának, viszont nem tud ellene tenni semmit, és ettől megőrül, pedig olyan szép iciri-piciri cipője volt Anyának, az Őrimama ezt megőrizte, szívesen elmeséli nekem is, hogy Anyának szép gyerekkora volt, elhihetem, szépséges szép gyerekkora volt, sajnálja, hogy már nincsen vele, mert az összes gyereke közül neki volt a legszebb gyerekkora, és ő volt a leghálátlanabb. Anya szerette a pici cicákat is, az iciripiciriket, tudom-e, mi történt Anya cicáival. Nem tudom. Elmentek, mind elment, és nem jöttek vissza többé, de amikor megkérdezem, hova mentek, nem tud rá rendesen válaszolni. Annyira sok év után. Olyan jó lenne, ha kiderülne, hogy Anyának is volt Álmosa meg olyan babája, hogy csak vele tudott elaludni.

Ha beszélgethetnék rendesen a nővéremmel, biztosan segítene megkeresni a babákat, és mi lennénk Anyának a kedvenc gyerekei, ha csak mi ketten lennénk, és nem lenne az öcsém meg a húgom. Annyira félek, hogy el fogom felejteni a nővéremet, már egyre kevesebb dolog jut róla az eszembe. Jobb lenne, ha nem is lenne öcsénk sosem, mert ő mindent tönkretesz, és nagyon furcsán viselkedik, ő a legkisebb a családban, és mióta megszületett, minden megváltozott. Az Őrimama nem érti, hogy miért akkor töröm be a fejem, amikor ő vigyáz rám, és ezt én sem értem.

Anya szerint örülnöm kéne annak, hogy van húgom. Az Őrimama mindig megkérdezi az anyámat, hogy milyen a hangulata. Tegnap a babákkal játszott a húgom, és ő is meg tudta számolni őket, pedig fölösleges mind kiszámolni, mondja az Őrimama. Egy darabig egy szobában lakom a húgommal, én az emeletes ágyon alszom, és szopom az ujjam, ez őt zavarja, mert hangos. Úgysem fog számítani később, mondja, mert az Őrimamánál mindig kettesben lehetünk, és az Őrimama távol van Magyaróvártól, ahol születtünk. A húgomat az Őrimamánál sosem zavarja, ha szopom az ujjam, mindig csak otthon.

Ruhákat teregetünk. Anya ruhái sohasem száradnak meg, pedig kiteregetjük őket mindennap a kishúgommal, mert minek dohosodjanak a szekrényben, amikor mi is hordhatnánk őket. De Anya ruhái sosem száradnak meg.

Hiába várjuk a nővéremet vissza, nem jön, mondja nekem a húgom, nem fog jönni. De te olyan pici voltál, amikor meghalt, mondom, nem is emlékszel rá. Ennél fájdalmasabb nincsen, hogy nem tudjuk, hova tűnt, mert engem bezártak a szobába, amikor történt vele valami, és hiába üvöltöttem, megpróbáltam kijönni onnan, nem tudtam rajta segíteni, és azóta nem láttam, pedig nagyon szerettem a nővéremet. Nem tudtam megmenekíteni, egyáltalán, egyáltalán."

JÁTÉK!!!

Azok között, akik helyesen válaszolnak, kisorsolunk egyet Czapáry Veronika Megszámolt babák című könyvéből. A megfejtéseket a jatek@kultography.hu e-mail címre várjuk, szeptember 22. (vasárnap) 19 óráig. Az e-mail tárgyába írjátok bele: Czapáry-játék.

A játékban csak azok vehetnek részt, akiknek a postai címe és a telefonszáma is szerepel az e-mailben. (A kiszállításhoz szükséges). Eredményhirdetés vasárnap este, itt az oldalon a cikknél hozzászólásban lesz.

- Hogyan vigasztalja meg önmagát a kislány, ha beveri a fejét?