Pedro Almodóvar új filmjét csütörtökön mutatják be a hazai mozik; az alkotás különlegessége, hogy a férfi főszereplőt a rendező egykori felfedezettje, Antonio Banderas alakítja. De nem csak ettől lesz maradandó mű.

A bőr, amelyben élek című film egy modern Frankenstein-történet, de ahogy a rendezőtől megszokhattuk, nagyon ügyesen forgatja a különböző dramaturgiai eszközöket,  így a néző egy percig sem unatkozik. A színészgárdát sikerült úgy összeválogatni, hogy olyan alakítások szülessenek, amelyeken keresztül csupa zárt, de mégis látható lelki folyamat jelenik meg előttünk. Antonio Banderas és a kísérleti alanyt alakító Elena Anaya zseniális, de a többiekre sem lehet egy rossz szavam.

A történet főszereplője Robert Ledgard világhírű plasztikai sebész professzor, aki egy veszélyes kísérletbe fog. Az emberi bőr egy olyan fajtáját tenyészti, amely sokkal ellenállóbb, és ezt egy női páciensén teszteli. A jelennel párhuzamosan pedig lassan kibontakozik a múlt. Világossá válnak Robert motivációi, családi háttere és a még mindig lüktető sebként jelenlévő múlt. Egy otthonról elmenekült, és eközben balesetben megégett feleség, aki lánya szeme láttára öngyilkos lesz. A lány, aki képtelen feldolgozni a körülötte és benne dúló drámát, és egy szerencsétlen fiú, aki rosszkor, rossz ajtón kopogtat. Részletezhetném a történetet, de ahogy azt Almodóvár filmjeiben megszokhattuk, ez csak egy rusztikus háttér, az igazi történet a szereplők lelkében játszódik le.

...mert megnémulni sokféleképpen lehet. A legnagyobb tragédia nem az, amikor az ember így születik, hanem amikor a saját élete némítja el. Halljuk a belső sikítást, de élettelen arcokat látunk, könnyek és ránduló izmok nélkül, miközben valahogy mégis érezzük az egészben azt a hatalmas sodrást, amit az emberi sorsfordulatok generálnak. A film végére pedig egyszerre lesz minden végtelenül egyértelmű, és végtelenül összetett.

Félbevágott gordiuszi csomó.