Lássuk be, viszonylag ritkán látunk férfiakat dögös-vörös flitteres tangában a Thália színpadán. Borítékolva volt tehát, hogy az Alul semmi színpadi adaptációja inkább a könnyed szórakoztatás felé hajlik majd, és nem a társadalomkritikai megközelítés irányába. Ezt persze egyáltalán nem bántuk. Sőt!

Pedig a bevezetőből még úgy tűnt, történelmi-politikai irányból közelít a rendező, hiszen egy dokumentumfilm-részlettel ismerjük meg a történet helyszínét: Angliát Thatcher elnöksége alatt, amikor a „gazdagok még gazdagabbak, a szegények pedig még szegényebbek lettek.” Gyárbezárások, rekord méretű munkanélküliség és létbizonytalanság, főleg vidéken.

Ebben a miliőben ismerjük meg Gazt, amint cimborájával Dave-vel éppen fémet lopnak egy lerobbant gyártelepről, korábbi munkahelyükről. Előbbit Szabó Győző alakítja, aki a legkisebb erőfeszítés nélkül hozza a megbízhatatlan, mégis szeretetre méltó link apa szerepét. Utóbbi karaktert pedig Nagy Viktor teszi a darab legkedvesebb pocakos, csetlő-botló figurájává.

Aki látta az eredeti, 1997-es, négy Oscar-díjra jelölt filmet, annak nem kell sok meglepetésre számítania a darab cselekményében, hiszen maga az író készítette a színpadi adaptációt. Nem csoda hát, ha a legemlékezetesebb jelenetek (pl. a munkahelyi hivatalnál való sorban állás közben előadott koreográfia) most is visszaköszönnek. Csak még szerethetőbb formában, hiszen a magyar verzióban Pindroch Csaba, Vida Péter, Bán Bálint és Tamási Zoltán (alias „Lompos”) alakítja azt az elkeseredett, de végletekig eltökélt csapatot, akik egy estére chip and dale bandává alakulnak, hogy anyagi helyzetüket a helyi kocsma női vendégeink elkápráztatásával alapozzák meg. Mindezt Tom Jones és Donna Summer zenéjére Réthly Attila rendezésében.

A többit pedig mindenkinek a fantáziájára bízzuk…

(Fotók: Thália Színház)