Kultography

Végre Publikus a „Pontos Fiúk” újabb dobása

Végre Publikus a „Pontos Fiúk” újabb dobása

Szakács Kriszta írása itt: - 2014-04-05 19:30

Akinek a cím alapján nem egészen egyértelmű, miről is fog szólni ez a cikk, ne essen kétségbe, csak foglaljon gyorsan asztalt a Publikusba. Ez ugyanis a korábban a várost a Leves.-tal, a Pasta.-tal és a Desszert.-tal megörvendeztető két gasztro-ifjú legújabb dobása, amiért ismét hálás lesz majd a Belváros éhes közönsége.

Publikus_slider.png

Publikus_slider.png

A Publikus csak pár napja nyitott meg a Kecskeméti utca elején – a megtévesztő számozás az Egyetem térhez közeli épületet takar - mégis különösebb hírverés nélkül is már a tesztelésünk idején is sorra érkeztek a kedves vendégek, és távoztak a vacsorát már abszolváló elégedett népek.

A menüs koncepcióval annyiban új a terep a Pontokhoz képest, hogy ültetős, teljes étkezéses lehetőséget kínálnak, meglepő ízélményekkel és változó-változatos étlappal.

starter_publikus.png

A teszt idejére sajnos kifogytak a kakukkfüves kukorica krémlevesből – de minket nem lehet lerázni ennyivel, úgyhogy ezért még visszatérünk – ezért aztán az előételek közül a paradicsomos húsgombócot és a gorgonzolás rizottót vizsgáztattuk. A paradicsomszósz kellemesen fűszerezett, krémes egyveleg, puha-omlós gombócokkal és némi kenyérrel erős négyes, a rizottó – ami egy kicsit több gorgonzolát bátran elbírt volna – négyötöd lenne osztályozáskor.

A főételek esetében viszont nagyban a vendég kreativitásán és ízlésén áll vagy bukik az összhatás, ezért aztán mindenki megtalálja az ínyére valót. Csirke-, pulyka- és kacsahúsból, thaitól a snidlinges tejfölig ötféle szószból és ugyancsak ötféle köretből magunk legózhatjuk össze a főfogást, de természetesen a vegetáriánus vendégekre is gondoltak, ott jártunkkor épp tésztasaláta képében.

A mi mixünk thai szószos kacsacombból és ugyancsak thai csirkemellből állt krémes rizottó, illetve friss saláta körettel. A kacsa és a csirke is ízletes, szaftos – külön pont a nem fűrészporra szárított csirkemellért – a rizottó kellően „tocsogós”, vagy talán kicsit túlságosan is. A saláta ez esetben jelentős egyszerűsítéseket takar, de meglepően jól működött a jégsaláta – mustáros öntet kombináció.

 

foetel_publikus.png

A desszertek is kelendőnek bizonyultak, így a „nap sztárja” frenchie-ről lemaradtunk, de a „nemsoufflé”-nak kikiáltott mentafagyival tálalt csokis mennyország bőven megfelelő kárpótlást jelentett, a hiányos választékot pedig panna cottával pótolták – ezt kivételesen kihagytuk.

Az étlap egyébként előétel és desszert tekintetében naponta frissül, de a főételek is áteshetnek még a bevezetés tapasztalatait és a vendégek visszajelzéseit tükröző módosításokon, úgyhogy megunni még egy darabig biztosan nem fogjuk a menüt.

Az itallap is minden igényre és ízlésre kínál választást, a hely söre mellett csapolt búzát is mérnek a korsókba, kifejezetten elismerésre méltó a borválogatás is, de természetesen az alkoholmentes szekció is képviselve van.

 

 

dessert_publikus.pngMinket első próbálkozásra tökéletesen meggyőzött az étterem, remélhetőleg a népszerűség növekedésére is felkészültek/ felkészülnek a Fiúk, mert az szinte garantálható, és nem szeretnénk kiszorulni az étteremből.

Ebédre vagy vacsorára is tökéletes, gyors megoldás, ebédre két vagy három fogást, vacsorára pedig ez éhesen aludni nem tudókra koncentrálva három fogást kérhetünk 1490,- illetve 1990,- forintért. Ár-érték arányban roppant meggyőző, de gasztronómiai kalandnak sem utolsó.

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek