Kultography

Stohl és Hevér menti meg a Vígszínház új darabját

Stohl és Hevér menti meg a Vígszínház új darabját

Kultography írása itt: - 2014-03-23 08:00

Zenés varázs két részben boldog végkicsengéssel. Az ajánló szerint erre számíthat az, aki jegyet vált a Johann Nepmuk Nestroy műve nyomán készült legújabb Lumpáciusz Vagabundusz-feldolgozásra a Vígszínházba. És valóban, a színpadon sem varázslatból, sem happy endből nincs hiány – mégis, mintha valami hiányozna a tökéletes meséhez.

lumpslid.jpg

Klasszikus drámák tematikájú sorozatának nyitó bemutatóján három kicsapongó fiú próbatételét vitte színre a lump2.jpgVígszínház. A csodás történetben tündérekkel, egy varázslóval és a lumpolás ősi rossz szellemével is szembe kell nézniük hőseinknek, hogy végül egy mindennél hatalmasabb erő győzedelmeskedjen rajtuk.

Eszenyi Enikő rendezőként napjainkba ültette át a mese cselekményét, ám mindvégig erősen támaszkodik Heltai Jenő szellemes verses szövegéhez, ami már az első jelenettől különös hangulatot teremt a színpadon. Az égből akrobatikus mozdulatokkal érkező, és beszéd közben saját arcuk elé apró reflektorokat tartó meselények kissé furcsán hatnak, ám jelenlétüket ellensúlyozzák a nagyon is emberi és szerethető főszereplők. A tiszta szívű, de menthetetlenül lump csavargókat hitelesen teszi népmesei hősökké Stohl András és Hevér Gábor, akiknek modorossága ellenére Lengyel Tamás is méltó partnere. Ők így hárman ügyesen elviszik az előadást a hátukon, amiért nézőként nagyon hálásak lehetünk. Leginkább azért, mert kiemelkedő játékukat nem sok vizuális élmény támogatja a színpadon.

lumpaciusz.jpgA Víg repertoárjában, s főleg Eszenyi kelléktárában már-már kötelező elemnek számító videó-installációkkal ezúttal nagyon mellényúlt a rendező. A színpadon felállított blue box vetítők, és az időnként elé citált hol éneklő, hol beszélő karakterek bosszantóan öncélúak. (Nem is beszélve a látott és hallott beszéd közti elcsúszásokra, amelyek miatt a színészek mintha önmaguk rossz szinkronjai lennének.) Érthetetlen, hogy amikor végeláthatatlan vándorlásról szól a dal, miért kell a színészek koreográfiáját vágtázó lovakkal kiegészítve a vászonról néznünk, vagy miért érdekesebb, ha a szereplők úgy tekintenek a messzi városra, hogy közben elvonulnak a nézők elől, és egy erkéllyel a háttérben felvételről nézzük a játékukat.

Néhány vizuális geg azonban egy-egy percre feledteti a zátonyra futott koncepciót. Nem lehet nem nevetni például Stohl András videóklip-szerű performanszán, vagy amikor a megállapodott, pocakot növesztett egykori világcsavargók egyszerre nyírják a füvet tökéletes középosztálybeli sorházaik előtt. Szintén mosolyt csalnak a konszolidált jómódot fagylalt színű golfruhákkal kifejező jelmezek, amelyek a MOME hallgatóit dicsérik.

S a főszereplő színészek játéka, Heltai ügyesen alkalmazott szövege, és persze a kellemes dalok mellett pont ezek az apró, eseti szellemességek mentik meg a darabot. Ezek teszik Eszenyi Lumpáciusz Vagabunduszát a szereplőkhöz hasonló csetlő-botló, szerethető mesévé, amelyben mélyebb mondanivalót kár is keresni.

Fotó: MTI

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása