Kultography

A dögös vörös újra Budapesten

A dögös vörös újra Budapesten

Kultography írása itt: - 2014-03-20 11:43

anneke01.jpgKét nagyszerű énekesnő mutatja be legújabb dalait április 4-én a budapesti Club 202-ben. Anneke van Giersbergen, a Gathering egykori hangja immár ötödik szólólemezével tér vissza, míg a svájci Eluveitie egykori tekerőlantos énekese, Anna Murphy most először szerepel önállóan hazánkban.

anneke_fler.jpgTavaly szeptemberben jelent meg a holland énekesnő, Anneke van Giersbergen Drive című ötödik stúdiólemeze. A lemez a 2012-es Everything is Changing-et követi, és Anneke ezúttal a holland producerrel és szövegíróval, Arno Krabmannal működött együtt. Zenekara is aktívan részt vett az alkotómunkában, ugyanis Anneke szeretett volna a hagyományos módon dolgozni: „Nagyon szerettem volna az albumot a zenészek tényleges jelenlétében rögzíteni a stúdióban”.

Annekének – aki 13 éven át volt a The Gathering pacsirtája - az elmúlt években arra is volt ideje, hogy néhány régi baráttal is közös projektekben vegyen részt: így „kölcsönözte ki” mézédes, ám mégis kirobbanó erejű hangját az Anathema a Falling Deeper című albumon, Devin Townsend az Addicted! és az Epicloud lemezeken, de szintén szerepelt honfitársai, a Within Temptation Black Symphony című felvételén, ahogy a portugál Moonspell Scorpion Flower című nótájában is mikrofon mögé állt.

A 2012-es Everything is Changing mérföldkőnek bizonyult Anneke szólókarrierje során, ugyanis Hollandia legmegbecsültebb zenei elismerésére, az Edison-díjra is jelölték a Legjobb női előadó és a Legjobb album kategóriákban. A lemez nem csak hazai pályán aratott sikert, hiszen összesen 25 különböző országba jutottak el vele, köztük az Egyesült Királyságba, Németországba, Franciaországba és Dél-Amerikába is.

A turnén egy fiatal svájci előadóművész, Anna Murphy is részt vesz, aki Cellar Darling címen adta ki nemrég első szólókiadványát. Anna dalszerző, több hangszeren játszó zenész és énekesnő is egyben, aki tehetségesen olvasztja egybe a pop, rock és elektronikus zenék jellemzőit.

annamurphy01.jpg

Anna nemcsak a szövegeket és a zenét írja saját maga, hanem az album gyártási munkálatait is ellentmondást nem tűrő módon tartja kézben - még a borítókat is maga festi. A svájci és ír operaénekesek gyermeként felnőtt hölgy komoly színpadi és zenei tapasztalatokkal bír már, hiszen az Eluveitie egykori tagjaként több mint 35 országban zenélt az elmúlt években. A Cellar Darlinggal önállóan lép elő a rivaldafénybe, és most először élőben is bemutathatja az új művet.

A két énekesnő koncertjére április 4-én kerül sor a Club 202-ben.

A Concerto Music bemutatja: Drive Tour 2014
2014. április 4., péntek 19:30
Budapest, Club 202
Anneke van Giersbergen, Anna Murphy koncertek
Belépő: 4500 Ft

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása