Kultography

T2 Trainspotting: legyünk egy estére lúzerek!

T2 Trainspotting: legyünk egy estére lúzerek!

gyukerim írása itt: - 2017-03-02 12:31

A film, amire azért vártál két évtizedet, hogy a képedbe vágja: öregedtél húsz évet. Na jó, finomítsunk: az üzenet az, hogy te is öregedtél, velünk együtt.

t2_fbcover_1.jpg

Épp csomagoltam 1996 októberében, mentem külföldre valami ösztöndíjjal, persze a budapesti bemutató napjára szólt a repülőjegyem. Szerencsére akkor nyitott újra a Corvin mozi, premier előtti filmekkel ünnepelte, így a barátaimmal még el tudtuk kapni a Trainspottingot. A barátaim a mai napig megvannak, a Corvin mozi is, a filmet is néha előveszem, persze újabb és újabb tanulságok hajszolása helyett inkább nosztalgiázni.


Mielőtt bárki párhuzamot látna szánalmas múltidézésemben és a Trainspotting folytatásában, a T2-ben (18), ideje tisztázni: az én életemet nem rúgta be a film, úgy ahogy tette azt a főszereplő Ewan McGregorral, a rendező Danny Boyle-lal, vagy a Thatcher-éra skót fiataljainak nyomorát olyan életszagúan ábrázoló íróval, Irvine Welsh-sel. Ha erre gondolunk, a Trainspotting folytatása már-már kötelező volt - különösen, hogy azt Welsh megírta már Porno című regényében.

t2_jelenetfoto_4.jpg

A film végül lazán - na jó, gyakorlatilag egyáltalán nem - követi a regény történetét, maximum annyi a közös, hogy az eredetihez (egyben a regénytrilógia központi darabjához) képest inkább bolondozás, felszabadult játék a Trainspotting zseniálisan felépített világában. Mert azt nehéz eltagadni Welsh-től és Boyle-tól, hogy az edinburgh-i proli drogosok univerzuma és karaktere nagyon ki volt találva. Elég ahhoz, hogy a T2-ben ne csak megjelenjenek, de a húsz év punnyadás után hirtelen életre is keljenek. Anélkül, hogy bármilyen poént lelőnénk: Renton váratlan visszatérése Amszterdamból és Begbie kiszabadulása a börtönből egészen komoly jellemfejlődést indít el a brancs tagjaiban - kivéve persze Diane esetében, de Renton volt csajának erre nincs is szüksége, max örül annak, hogy egyszer még jót röhöghet a szupercsapat bénázásain.

Mert hát - nem mintha lettek volna illúzióink - itt egy gigantikus bénázást nézünk két órán keresztül. Egy szívbeteg embert, akire rátör a nosztalgia, egy kisstílű bűnözőt, aki rég tudja, hogy végül mindig át fogják vágni, de úgy tesz, mint aki erről nem vesz tudomást, egy kiöregedett drogos lúzert, aki társaival ellentétben még meghalni sem tud rendesen, bónuszként pedig egy pszichopatát, aki kénytelen ráébredni, nélküle sokkal jobban működnek a dolgok.

t2_jelenetfoto_5.jpg

Boyle-nak az a szerencséje, hogy közönsége nem is vár olyan katartikus élményt, mint amit húsz éve kapott, egy dolog miatt mégis csalódottak vagyunk. Ez a zene: a Trainspotting soundtrackje minden idők egyik legerősebb összeállítása volt, sokat lendített a filmen is. Természetesen a mostani nosztalgiázásnak is része - azt viszont tényleg sajnáltuk, hogy néhány órával később csak arra sikerül visszaemlékezni, hogy lassítva hallgattuk a Born Slippyt meg hogy kaptunk a képünkbe egy kis Ziggy Popot.

Ha most ezt azzal magyarázom, hogy régen minden jobb volt, akkor ezzel el is ismertem: minden hibája ellenére csapdába ejtett a T2. Le kell tennem előtte a fegyvert, kénytelen leszek újranézni ezt is, mintha csak fotókat nézegetnék a boldog kilencvenes évekről egy olyan buliban, ahol kisgyerekek rohangásznak körülöttünk.

Persze, már szervezzük a barátaimmal, mikor megyünk a Corvin moziba.

 

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Kommentek