Jonathan Franzen megint nagyot alkotott, ám új könyve, a Tisztaság akármennyivel is izgalmasabb az amerikai író korábbi műveinél, mégsem lesz az új amerikai nagyregény.

Nagyívű, kontinenseken és évtizedeken átnyúló regény – így szól Jonathan Franzen legújabb könyvének a fülszövege. Ám mielőtt valaki történelmi eposzt vizionálna, meg kell, hogy nyugtassuk: az Európa Könyvkiadónál megjelent Tisztaság ízig-vérig Franzen-mű. Furcsa viszonyokkal, furcsa súrlódásokkal, még furcsább párhuzamokkal, egymásba fonódó családi drámákkal, a földet is megmozgató érzelmekkel.

Az amerikai író új regényével mégis szintet lépett, és nem csak azzal, hogy valóban térben és időben is kitágította története kereteit. Pip – teljes, eltitkolt nevén Purity, vagyis tisztaság – a mában él és nyögi diákhitele részleteit, de inkább azt, hogy nem tud mit kezdeni az életével. A boldoguláson és a boldogságon túl mégis leginkább egy dolgot szeretne: rájönni, hogy kicsoda valójában, ki eltitkolt apja. Anyja egy nem létező világba menekült családja és az internet elől, ám ott sem találja meg a lelki békét. Ahogy Andreas Wolf sem, aki egy kivételezett kelet-német család egyszem gyermekeként igyekszik kitörni az aranykalickából, hogy aztán az internet korára a dél-amerikai dzsungelben bujkálva életcéljává váljon a kiszivárogtatás. (A hírek szerint Daniel Craig ex-Bond játssza majd a könyvből készülő sorozatban a szerepét.) Ki más is hiányozhatna ebből a körből, mint két frusztrált oknyomozó újságíró, akiket nem csupán az elhivatottság nem hagy nyugodni, de előző kapcsolataik bűvköréből sem képesek kitörni.

Franzen mintha szándékosan tűzött volna maga elé lehetetlen küldetést azzal, hogy ennyire eltérő szereplőket hajtott egy könyvborító alá, lassan azonban rálelhetünk a kulcsra: nem csupán az információkhoz fűződő különös viszonyuk a közös bennük, hanem maga az információ is. És pont ettől lesz újszerű a Tisztaság, az meg igazán csak a hab a tortán, hogy ez a regény még az Erős rezgés földmozgásainál is drámaibb fordulatokat tartogat.

Azonban a Tisztaság mégsem lesz az „új amerikai nagyregény”, mint Franzen legismertebb műve, a Szabadság. Nemcsak azért, mert az Egyesült Államokon túl Kelet-Berlin és Dél-Amerika is a helyszínek között szerepel, de az amerikai hatalmi berendezkedés helyett inkább az NDK-éval foglalkozik a szerző. Valamint az amerikai életérzés helyett, most a modern ember internethez és a nyilvánossághoz való viszonyáról olvashatunk egy parabolát.

Panaszra nagyon mégsem lehet okunk, mert Franzen továbbra is lebilincselően ír, figuráitól annak ellenére nem tudunk szabadulni, hogy többnyire már az első pillanatban előtör valamely visszataszító tulajdonságuk. Szeretni nem is őket lehet, hanem magát az írót, aki látszólag könnyű kézzel, de valójában az utolsó mondatig pontosan megszerkesztett regényt tárt elénk.