Kultography

100 magyar produkció a VOLT Fesztiválon

100 magyar produkció a VOLT Fesztiválon

Kultography írása itt: - 2016-02-24 11:25

A legnagyobb nemzetközi fesztiválelismerést nemrég besöprő Telekom VOLT Fesztivál szervezői büszkék arra, hogy a változatos világsztár kínálat mellett Sopronban lép fel a legtöbb hazai produkció is, felvonultatva a műfajok széles tárházát. Közülük most százat soroltak fel a 2016-os felhozatalból. Június 28-án indul a VOLT.volt_kiemelt_680x306px.jpg

Négy nap alatt több mint kétszáz program kap helyet idén a Telekom VOLT Fesztivál tíz színpadán. A világsztárok zöme már ismert, jön - mások mellett - az Iron Maiden, a Slayer, Axwell Λ Ingrosso, Wiz Khalifa vagy éppen a The Prodigy. Sopron azonban pár napra a hazai produkciók és rajongóik Mekkájává is változik ilyenkor, hiszen évről-évre itt sorakozik fel a legtöbb magyar zenekar, előadó és DJ is.

Az állandó fesztiválkedvencek ,kivétel nélkül, idén is jelen lesznek a VOLTon, de mellettük sok fiatal csapat vált az évek során ugyancsak főszereplővé az egyik legnagyobb vidéki fesztiválunkon. “Sokat változott a headlinerek sora az elmúlt években a Telekom VOLT Fesztiválon. Ma már bérelt, főműsoridős helye van nálunk a Halott Pénznek és a Wellhellonak is, éppen úgy, mint a Brainsnek, a Vad Fruttiknak, az Irie Maffiának vagy éppen az Intim Torna Illegálnak. Vannak persze állandó csillagok, akik sok éve, rendszeresen megtöltik a harmincezres küzdőteret, ilyen például a Tankcsapda, vagy a Lovasi vezette Kiscsillag – ők természetesen idén is jelen lesznek. Az pedig külön öröm számunkra, hogy a Punnany Massif, amely idén mindössze négy fesztiválfellépést vállalt el, a VOLT-ra egy különleges produkcióval készül” – emelte ki Lobenwein Norbert, a fesztivál alapítója.

volt_kiemelt_680x306px.jpg

Két nagyszínpad

A 2015-ös kezdeményezést követve, idén is két nagyszínpad fogadja a VOLT vendégeit. A Telekom Nagyszínpadon és az OTP Junior – Petőfi Rádió Nagyszínpadon egymást váltva lépnek fel a legfontosabb hazai csapatok is, akárcsak a harmadik, legnagyobb küzdőterű színpadon, a Janán.

Koncertet ad majd - többek között - a 30Y, a Cloud 9+, a Csík zenekar, Fábián Juli és Zoohacker, a  Hiperkarma, a Honeybeast, a Kaukázus, az Ivan and the Parazol, a Kowalsky meg a Vega, a Magna Cum Laude, a Magashegyi Underground, a Moby Dick, az Ocho Macho, Odett, a Paddy and the Rats, Péterfy Bori and Love Band, a Soerii & Poolek, Szabó Balázs Bandája és a Supernem is.

Legendák, nagy öregek és mindenféle műfaj

Bár az idén 23 éves Telekom VOLT Fesztivál elsősorban a fiataloké, sok ezren várják évről-évre a “nagy öregek” emlékezetes koncertjeit is. 2016-ban színpadra lép az idén 70 éves Nagy Feró vezette Beatrice, koncertet ad a Deák Bill Blues Band és az Európa Kiadó is. A VOLT egyik legszerethetőbb helyszínén, a Borfaluban idén is igazán sokszínű koncertkínálat várja a nagyérdeműt. A naponta jelentkező, élő legendákat felvonultató sávban élő koncertet ad - mások mellett - az R-Go és a Bikini, de ugyanitt találkozhatunk a Budapest Bár csapatával is, Kis Grófo pedig – immáron hagyományosan – most is délben lép színpadra, ugyanitt. Természetesen nem maradhat el a színpadot minden este záró soproni DJ, Jokó fellépése sem. S szintén itt találkozhatunk majd a Cimbaliband-del, Müller Péter Sziámi Andfriends csapatával, A DAL-döntős Petruskával vagy éppen Pély Barna zenekarával, a B the First-tel és a Mrs Columboval is.

A kortárs művészeket tömörítő bandák közül - hagyományosan - idén is jelen lesz az ef. Zámbó Happy Dead Band és a Dr. Máriás vezette Tudósok, de az alkalmi társulatok legjobbjaként ismert Random Trip sorozat ugyancsak a Telekom VOLT vendége az idén.

A hip-hop magyar hívei is bőven találnak kedvükre valót az idei VOLTon. Jelen lesz többek között a Ganxsta Zolee és a Kartel, a Bëlga, Majka és Curtis, a Hősök, Deniz vagy éppen az Akkezdet Phiai.

Fellép a 12 Nagy-Szín-Pad! elődöntős

A VOLT Produkció és a Petőfi Rádió közös, tehetségmutató versenyén idén tavasszal tizenketten mérkőznek meg a budapesti Akvárium Klubban. Közülük a győztes a Telekom VOLT Fesztivál nagyszínpadán is szerepel majd, de mind a tizenketten jelen lesznek a rendezvényen. Fellép tehát a Bagossy Brothers Company, a Bohemian Betyars, az Esti Kornél, Fehérvári Gábor Alfréd, a Fran Palermo, Marge, a Mangooz and the Magnet, a Passed, a Superstereo, a Szabó Benedek és a Galaxisok, a Run over Dogs és a Zaporozsec.

A most bejelentett 100 magyar produkció ABC-sorrendben:
30Y, A KUTYA VACSORÁJA, AKKEZDET PHIAI, ANTONIA VAI, B THE FIRST & BONUS TRACK, BAGOSSY BROTHERS COMPANY, BEATRICE, BELGA, BIKINI, BLAHALOUISIANA, BLIZARD, BOGI AND THE BERRY, BOHEMIAN BETYARS, BRAINS, BUDAPEST BÁR, BURIED IN MY MIND, CIMBALIBAND, CLOUD 9+, CSAKNEKEDKISLÁNY, CSÍK ZENEKAR, DEADCODE & FRIENDS, DEÁK BILL BLUES BAND, DENIZ, DJ JOKÓ, ELEFÁNT, ESTI KORNÉL, EURÓPA KIADÓ, ef. ZÁMBÓ HAPPY DEAD BAND, FÁBIÁN JULI & ZOOHACKER, FEHÉRVÁRI GÁBOR ALFRÉD, FISH!, FRAN PALERMO, GANXSTA ZOLEE ÉS A KARTEL, HALOTT PÉNZ, HANGÁCSI MÁRTON, HEADBENGS, HIPEKARMA, HONEYBEAST, HŐSÖK, INTIM TORNA ILLEGÁL, IRIE MAFFIA, IVAN AND THE PARAZOL, JÁRAI MÁRK, JÓNÁS VERA EXPERIMENT, KAUKÁZUS, KÁVÉSZÜNET, KÉKNYÚL, KELEMEN KABÁTBAN, KIS GRÓFO, KISCSILLAG, KONYHA, KOWALSKY MEG A VEGA, LÓCI JÁTSZIK, MAGASHEGYI UNDERGROUND, MAGNA CUM LAUDE, MAJKA & CURTIS, MARGARET ISLAND, MARGE, MARY POPKIDS, MIDDLEMIST RED, MIDLIFE CRISIS, MOBY DICK, MONGOOZ AND THE MAGNET, MÖRK, MRS COLUMBO, MURIEL, MÜLLER PÉTER SZIÁMI ANDFRIENDS, OCHO MACHO, ODETT, PADDY AND THE RATS, PAIR O’ DICE, PÁL UTCAI FIÚK, PALOTAI, PASSION PROJECT, PASSED, PÉTERFY BORI & LOVE BAND, PETRUSKA, PUNNANY MASSIF, RANDOM TRIP, ROAD, RUN OVER DOGS, SHELL BEACH, SMILE ROCK CIRCUS, SOERII & POOLEK, SUPERNEM, SUPERSTEREO, SZABÓ BALÁZS BANDÁJA, SZABÓ BENEDEK ÉS A GALAXISOK, SZATMÁRI JULI, SZIKORA ROBI ÉS AZ R-GO, TANKCSAPDA, TESCO DISCO, THE BIEBERS, TUDÓSOK, VAD FRUTTIK, WELLHELLO, ZAPOROZSEC, ZUBOLY, … folyt. köv.

Fotó: Horváth Kata

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása