Kultography

Szellemvonatra száll a rock felé nyitó PASO

Szellemvonatra száll a rock felé nyitó PASO

Kultography írása itt: - 2016-02-18 21:33

Ghost Train címmel érkezik a tíztagú ska zenekar új albuma, amely mellé új fellépőruhákat, és egy igazi különlegességet, egy saját kézműves sört is hoznak. A friss anyag rockosabb és punkosabb hangzásvilágáról élőben is villámgyorsan meggyőződhet a közönség, ugyanis február 19-én máris sor kerül a lemezbemutató koncertre.paso_kiemelt.jpg

paso_ghost_train_cover.jpgA Pannonia Allstars Ska Orchestra a 2012-es Lovemonster óta most jelentet meg először stúdióalbumot, sorban az ötödiket, Ghost Train címmel. A zenekar ezen a lemezen korábbról már ismert, nagy sikerű dalokat vonultat fel, pl. a Billy Boyo-t vagy az Imperial Reggae-t, de sok újdonság is megjelenik most, ráadásul egy fokkal komolyabb oldalukról mutatkoznak be a srácok. A február 19-én napvilágot látó Ghost Train a csapat eddigi legerőteljesebb hangzású lemeze, egyaránt felfedezhetőek rajta a fajsúlyosabb, rockos, sőt akár punkos elemek is, ugyanakkor a könnyedebb, kifejezetten táncos dalaikat sem dobták a sarokba.

Az új anyagot olyan közreműködőkkel rögzítették, mint Prieger Fanni az Animából (Üres szoba), Deniz (Az én utam) vagy Szűcs Krisztián (Csók és könny). A hozzá készült videóval az első Magyar Klipszemle fődíját elnyerő Részeg is felült a szellemvasútra, melyen Riger János énekel. Ezek mellett a dubstep ihletőjéről, Lee „Scratch” Perry-ről is írtak dalt (ez a Scratchy), sőt, még egy magyar népdalt, az Esik az esőt is feldolgozták a Raindrops című számban, csak hogy még szélesebbre feszítsék a műfaji határokat.

A banda mindehhez készített egy egészen különleges „kiegészítőt” is, mely a zenehallgatást és a felhőtlen tánc élményét is feldobja: a PASO létrehozta saját, kézműves IPA-ját, mely a hazai sörgyártók felső kategóriás műhelyében, a Rothbeernél készült. A gasztroélményt saját tervezésű palackkal vehetik kézbe a szűretlen sörök kedvelői, fogyasztása kifejezetten a Ghost Train hallgatása mellé ajánlott: ízvilágával, kesernyés aromájával kiválóan passzol az album hangulatához.

paso_zenekar.jpg

A lemezt február 19-én, a megjelenés napján a Barba Negrában mutatja be a zenekar egy jelmezes szellembál keretében. Az első 100 jelmezben érkező vendég a klub pultjánál ajándék mojito koktélt vehet át, a koncert előtti két órában pedig profi sminkesek várják a rajongókat, hogy a szellembálra „elvarázsolják” őket is. Február 20-án pedig azonnal indul a Ghost Train turné, melyet két különleges állomással dobnak fel: Írországba és Londonba is ellátogatnak egy-egy ska fesztiválos fellépésre a magyar koncerthelyszínek mellett.

paso_barba_negra.jpg

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása