Kultography

Nincs dauer, de Morten Harket még mindig rabul ejt

Nincs dauer, de Morten Harket még mindig rabul ejt

Blahó Dávid írása itt: - 2015-09-18 11:52

Új albummal jelentkezett az a-ha, és bár a norvégok friss kiadványán nincs újabb Take on Me, de még csak Summer Moved On sem, attól még mindig tudnak bájosan kellemes, ám mégsem nyúlósan ragadós dalokat írni, és frontemberük is van annyira megnyerő, mint három évtizeddel ezelőtt, amikor a rajzolt önmagát üldözték franciakulccsal az autóversenyzők.a-ha_tagok.jpg

a-ha_albumborito.jpgFurmányosan ki van fundálva az a-ha marketing gépezete, hiszen az 1994-es leállás után négy évvel jött a reunion, majd 2010-ben másodszor is bedobták a törcsit, hogy idén jöhessen az ismételt feltámadás. És hát ilyenkor persze nem maradhatnak el a jól kaszáló kereskedelmi körök, úgymint a búcsúlemez-búcsúturné, újjáalakuló lemez-újjáalakuló turné duett. Kis túlzással élve, sok zenekarnál nem kell feloszlás ahhoz, hogy hat év elteljen két album között, és ez hangyányit megmosolyogtatóvá teszi az északiak legújabb megmozdulását, de hát ettől hízik a bankszámla, és ettől még bírjuk őket – és az új anyagukat is.

A Cast in Steel egy jottányit sem merészkedik ismeretlen területre, ugyanazokat a jól bevált a-ha formulákat hozza, mint ’85 óta körülbelül mindegyik albumuk. A legutóbbi, 2009-es Foot of the Mountain még az ő repertoárjukból is kiugrott, és ha az idei mű nem is lett ennyire erős, büszkén vállalható és bátran hallgatható. A munkálatokba még a macedón rádió szimfonikus zenekarát is bevonták, vagyis nem sajnálták az időt és a norvég koronát a produkcióra, a keverőpult mögé pedig Erik Ljunggrent ültették oda, de ettől még senki se számítson indusztriális vadulásokra: a Cast In Steel minden négyzetcentimétere mérnöki pontossággal polírozott és rádióra igazított. Így aztán a norvég háziasszonyoknak nem kell félniük attól, hogy egy-egy élesebb hangnál megvágják a kezüket a tonhal filézése közben.

Vannak kifejezetten emlékezetes tételek (ilyen a címadó, az első klipes Under the Makeup, a várhatóan második videós Forest Fire és a true szintipop Mythomania), és ahogy az náluk lenni szokott, becsúszott egy-két súlyos mellényúlás is (Door Ajar, Goodbye Thompson), de ezt simán elnézzük nekik. Mégpedig azért, mert nem tudom, mitől, de az a-ha képes úgy slágeres és teljességgel ártalmatlan zenét írni, hogy a végeredmény mégsem lesz csöpögős vagy bugyuta. És Morten Harket még mindig Morten Harket, bár az igazán magas hangjait már nem használja, orgánuma így is ezer közül felismerhető; a jó skandináv levegő meg gondoskodott arról, hogy azok a lányok, akik egykor a posztere előtt sóhajtoztak mélyeket a dauerjuk alól, most érett nőként az 56 éves (!) Harket után hullassák a könnyeiket és a porszívó csövét.

a-ha_tagok_szines.jpg

Aki pedig ott volt a 2010-es budapesti koncertjükön, az láthatta, hogy legyenek bármekkora sztárok, teljesen szerény és visszafogott emberek, akik a buli másnapján nem szégyelltek a Keletiből vonattal elhagyni kis hazánkat. Ez a hozzáállás nagyon megnyerő bennük, és csak még közelebb hozza a Cast in Steel lemezt. Habár semmilyen különösebb kísérő erényre nincsen szüksége, mivel önmagában is szerethető alkotás.

Jó, hogy újra itt vannak, uraim!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása