Kultography

5 koncert, amiktől feketébe öltözik az ősz

5 koncert, amiktől feketébe öltözik az ősz

Kultography írása itt: - 2015-08-31 12:06

Nem panaszkodhatnak a kemény zenék hazai hívei, ugyanis pénztárcagyilkos ősz vár rájuk: szinte minden hétre jut egy fellépő a nemzetközi platform krémjéből. Nem is könnyű kiválasztani a legjelentősebb eseményeket, mi azonban tettünk egy próbát, és kiszemeltünk ötöt azon sötét szeánszok közül, amelyeket jó szívvel ajánlunk minden fémszívű, feketébe öltözött metal/rock fanatikus figyelmébe.apocalyptica_show_200dpi02.jpg

Apocalyptica – október 11.

Október 11-én, a Barba Negra Music Clubban mutatja be a hazai közönségnek nyolcadik, Shadowmaker című lemezét az Apocalyptica. A több mint 20 éve működő finn zenekar védjegye, hogy rock és metal ihletésű dalait csellók segítségével szólaltatja meg – a legutóbbi albumon és a turnén pedig egy állandó énekes, Franky Perez is közreműködik. Az Apocalyptica történetében komoly hagyománya van a vendégelőadók bevonásának: a korábbi anyagokon többek között Gavin Rossdale (Bush), Dave Lombardo (Slayer) és Ville Valo (HIM) is feltűnt. A friss lemezen a koncepció változott kicsit, ugyanis ezúttal a teljes kiadványon egyetlen énekes, Franky Perez hallható, aki ráadásul a turnén is részt vesz majd. Perez 2003-ban adta ki első saját albumát, később pedig a Scars On Broadway nevű bandában tűnt fel, a System Of A Downból ismert Daron Malakian és John Dolmayan oldalán. Az Apocalyptica tavasszal a Sixx:A.M. vendégeként koncertezett Észak-Amerikában, ősszel pedig Európa következik: október 11-én Budapesten, a Barba Negra Music Clubban játszanak majd.

apocalyptica_show_200dpi02.jpg

Moonspell – október 24.

_mg_8749_1.jpgPortugália minden kétséget kizáróan legismertebb rock/metal zenekara a 2013-as Fezen Fesztiválos fellépése után tér vissza Magyarországra. A Fernando Ribeiro frontember vezette csapat nem a szex, drogok, rock ’n’ roll klisét tűzte zászlajára, hanem intelligens megközelítéssel, a kulturális és művészi értékeket szem előtt tartva játssza éjsötét zenéjét. Ribeiro szövegeit nem egyszer inspirálják olvasmányélmények vagy költemények, az Opium című himnuszuk pedig egyértelmű tisztelgés az egyik legnagyobb portugál költő, Fernando Pessoa munkássága előtt. A több mint 20 éves múltra visszatekintő zenekar márciusban jelentette meg 10. albumát (Extinct), amely némileg eltávolodott a korábbi anyagok súlyosabb, már-már black metalba hajló megoldásaitól, és jóval atmoszférikusabb, dallamosabb, ám nem kevésbé komor vizekre evezett. Nagyon is itt van a létjogosultsága egy egész éjszakát beszövő hazai Moonspell koncertnek, ugyanis a portugál farkasok legutóbb 2007-ben prezentáltak önálló klubbulit Budapesten. Ezúttal a Barba Negra Music Club ad otthont a holdvarázsnak október 24-én, és Ribeiro mester fogata két vendégzenekart is magával hoz: az egyik a francia Dagoba, akik június közepén adták ki új albumukat Tales Of The Black Dawn címmel, a másik pedig a görög Jaded Star, egy frontcsajos metal banda.

Paradise Lost – október 26.

A Moonspell koncertje után két nappal pedig a gótikus/dark színtér egy másik alapzenekara is Budapestre látogat: a brit Paradise Lost ugyancsak a Barba Negra Music Club deszkáit foglalja el. Ráadásul az ő bulijuknak is egy friss lemez ad aktualitást: az 1988 óta létező halifaxi ötös a nyár elején adta ki The Plague Within című albumát. A sorban 14. Paradise Lost anyag elsöprő sikert aratott Európa szerte: Finnországban a 7., Németországban a 4. helyig küzdötte fel magát az eladási listákon, és a saját kutyáival közismerten mostohán bánó angol listán is az 51. helyig merészkedett előre. Pedig a The Plague Within minden, csak nem slágergyűjtemény: a 90-es évek végén még az elektronikával kísérletező Paradise Lost visszatért a saját gyökereihez, olyannyira, hogy a doomos, gótikus hangulatú muzsikára Nick Holmes énekes nem egyszer a hörgős hangszínével helyezi rá a szövegeket. Így aztán az ősrajongók is várakozva dörzsölhetik a tenyerüket, mert kizárt dolog, hogy a The Plague Within méregerős szerzeményei ne működjenek a Barba Negra színpadán is.

press_photo_01_2.jpg

Delain/Anneke van Giersbergen – november 5.

anneke4_1.jpgNovember 5-én két elbűvölő énekesnőé lesz a főszerep a Club 202-ben: a holland Delain tér vissza, méghozzá honfitársuk, Anneke van Giersbergen oldalán, aki ezen az estén a The Diary albumot mutatja be zenekarával. A női énekesnővel felálló együttesek legnagyobb export országa Hollandia, hiszen a tulipánok, szélmalmok és még megannyi minden más hazája csak úgy ontja magából a jobbnál jobb énekesnős formációkat. Közülük a legnépszerűbb a Within Temptation, de a műfaj kedvelőinek aligha kell bemutatni a Delaint és Anneke van Giersbergent. A szimfonikus metalban utazó Delain 10 éve létezik, frontján pedig a felettébb bájos Charlotte Wessels áll. Legutóbbi lemezüket 2014 áprilisában jelentették meg The Human Contradiction címmel. Anneke van Giersbergen hosszú éveken át volt a The Gathering énekesnője, majd pedig elindította saját szóló karrierjét, és ha lehet, a csillaga csak még fényesebben ragyog. Önálló albumai mellett szívesen vesz részt különböző projektekben, legutóbb Arjen Lucassen társaságában készítette el The Gentle Storm név alatt a The Diary című grandiózus konceptalbumot – ezt hozza magával Budapestre is.

Shining/Caligula’s Horse – november 6.

Aki élvezettel hallgatta végig a holland sziréneket, és úgy érzi, még mindig jöhet egy kis muzsika a keményebb fajtából, annak nem kell mást tennie, mint egy nappal később hajóra szállni, és meglesni a norvég Shining és az ausztrál Caligula’s Horse A38-as koncertjét. A Shining, az énekes-szaxofonos-frontember, Jørgen Munkeby projektje aránylag visszafogott akusztikus dzsessz-zenekarként kezdte másfél évtizede, aztán szép lassan, lemezről lemezre tolódott el a rock, a progrock, aztán a zúzós, punkos-indusztriális progresszív metal felé. "Blackjazz" - a Shining nagyjából így írja le sem-sem, vagy inkább is-is muzsikáját: metál is meg dzsessz is, amibe némi kortárs komolyzene is vegyül, meg persze újhullámos elektropop, avantgárd meg egy csomó minden. Az előzenekar, a brisbane-i Caligula's Horse, azaz Caligula Lova a legszebb matekmetálos hagyományokat gyúrja össze egy kis progrockkal: a minőséget mi sem jelzi jobban, mint hogy a Tesseract ausztrál turnéjára is megnyíltak előttük a kapuk.

shining_enekes_gitaros.jpg

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása